Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Hungarikum Értéktár - Solymászat
2021-01-31 22:15:00Ide tartozik a ragadozó madarak és a természet szeretete, a vadászmadarak betanítása és felnevelése, a tradicionális solymászati felszerelések elkészítése, a hagyományok ápolása, valamint szemléletformálás és tanítás. A magyarság solymászati múltja több mint ezer évre tekint vissza, hozzá tartozik a magyarság tudathoz, és mint ilyen végigvonult egész történelmünkön.
-
Hungarikum Értéktár - Szikvíz
2021-01-31 22:14:00Keletkezésének voltaképpen tárgyi tévedés az alapja: a szódavíz készítéséhez felhasznált szénsavat tévesen azonosították a sziksóval. Magyarországon a különlegességnek számító szénsavas szódavizet, orvosok bíztatására, mint a baktériumok szaporodását gátló széndioxid-alapú természetes tartósítószer folyadékot Jedlik Ányos, a természetbúvár bencés szerzetes készítette először 1826-ban, és az első szikvízgyártó üzemet is ő hozta létre 1841-ben Pest-Budán. A polgárosodó társadalom éttermeiben, kocsmáiban, cukrászataiban hamarosan elterjedt a szódavíz. A tiszta bor helyett az üdítő hosszúlépés, a kisfröccs, a nagyfröccs, az édes cukrászsütemények mellé a szódavíz volt a legjobb szomjoltó. A 19. század végén, még a millenniumi ünnepségek pompájában is helyt kapott a szódavíz, mint a kor újdonsága.
-
Hungarikum Értéktár - 100 Tagú Magyar Cigányzenekar
2021-01-31 22:13:00A 100 Tagú Magyar Cigányzenekar 30 éve alakult világhírű társulat, amely klasszikus szimfonikus zenekarként működik. Megalakulását az akkori prímáskirály, id. Járóka Sándor halálához köthetjük, a legendás zenész temetésére a hagyományoknak megfelelően több száz zenész gyűlt össze az ország megannyi városából. „A zenekar világhírű művészi és hagyományőrző gyakorlata” néven került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, 2014. március 18-án.
-
Hungarikum Értéktár - Széchenyi István
2021-01-31 22:12:00„A legnagyobb magyar”reformtevékenysége, a magyar közállapotok modernizálásáért tett munkája felbecsülhetetlen: 1822-ben meghonosította angliai mintára Pesten a lóversenyeket, és 1825-ben létrehozta az Első Lótenyésztő Egyesületet. Ezt követően anyagi felajánlásával lerakta a Magyar Tudományos Akadémia alapjait. De Széchenyi István nevével kötjük össze a Nemzeti Kaszinót, a Lánchidat, emlékezünk rá a Duna szabályozásában betöltött érdemeiért, vagy éppen Hitel című munkájáért. Az egyik legismertebb, és a nemzetért legtöbbet tett honfitársunk szellemi hagyatéka pótolhatatlan Hungarikummá avanzsált.
-
Hungarikum Értéktár - Pannonhalmi Bencés Főapátság
2021-01-31 22:11:00A pannonhalmi Bencés Főapátságot 996-ban alapították, és Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Impozáns építészeti struktúrája és eszmevilága az évszázadok során folyamatosan fejlődött. Könyvtárában több mint 300 ezer kötetet őriznek - ezzel ma a világ legnagyobb bencés gyűjteményének számít. A Főapátsági Levéltár rejti az I. András királyhoz köthető tihanyi alapítólevelet. Az apátság úgynevezett „törvény általi hungarikumként” került be a Hungarikumok Gyűjteményébe.
-
Hungarikum Értéktár - Fröccs
2021-01-31 22:10:00„Fölfelé megy a borban a gyöngy” – írja Vörösmarty Mihály Fóti dal című költeményében. Egyik legnagyobb magyar költőnk akkor talán még nem is gondolta, hogy egy igazi hungarikumnak, a szódával higított bornak kölcsönzi a világhírű ”fröccs” elnevezést. Az ital feltalálója Jedlik Ányos volt, aki 1842-ben mások mellett Vörösmarty Mihályt is megkínálta a gyöngyöző nedűvel Fáy-birtokán. A fröccsnek számtalan, több mint 50 féle fajtája van a bor és a szóda arányától függően, a Sportfröccstől a Krúdy fröccsig. Az ital ma már hungarikum, és nincs olyan magára valamit is adó vendéglátós, aki ne tudna igazi szódavízzel készült fröccsöt felszolgálni a vendégeinek.
-
Hungarikum Értéktár - Egri Bikavér
2021-01-31 22:08:00Magyarország újkori bortörténelmének első védett eredetű bora az Egri Bikavér (1997 az Egri Bikavér Szabályzata). Ez a házasított vörösbor Eger vörösborainak igazi eszenciája, terroir bor, mely magában hordozza mind az itteni termőhelyek talajainak ízét, mind a máshol fel nem lelhető mezoklímát, valamint az itt élő emberek gondolkodását a fajtaválasztástól a szőlőfeldolgozáson át az érlelés megválasztásának időtartamáig és módjáig.
-
Hungarikum Értéktár - Pálinka
2021-01-31 22:08:00A pálinka erjesztését, lepárlását, érlelését, pihentetését és palackozását is Magyarországon kell végezni. A pálinkát nem lehet ízesíteni, színezni, édesíteni még a termék végső ízének lekerekítése érdekében sem. Az „aqua vitae” Erzsébet királynéhoz kapcsolódó története a 14. századból ered, az „égett szesz” pedig a 16. századig gyógyszernek számított.
-
Hungarikum Értéktár - Tokaji Borvidék
2021-01-31 22:06:00Tokaj a világon egyedülálló mikroklímával és talaj adottságokkal rendelkezik, ami kimondottan kedvez az aszú képződésnek, ennek révén a XVI. századra visszanyúló hagyománya van az aszú borok készítésének. Tokaj Borvidékként 1737 óta élvez védettséget, amikor is egy királyi rendelet – a világon elsőként – zárt borvidékké nyilvánította a területet. A Tokaji Aszú a borvidék területén termett, a Botrytiscinerea hatására tőkén aszúsodott és szüretkor szemenként kézzel külön szedett aszú szemek áztatása a Tokaji Borvidékről származó magas minőségű musttal, erjedő musttal, vagy azonos évjáratú borral. Alkoholos erjedés után állandó hőmérsékletű sziklába vájt pincékben tölgyfahordókban nemesedik.