Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Hungarikum Értéktár - Kalocsai Népművészet
2021-01-31 22:26:00Ez a művészeti tevékenység a Kalocsa XVIII.–XIX. századi határában kialakult falvak: Drágszél, Homokmégy, Öregcsertő, Szakmár, Újtelek, és a hozzájuk tartozó településrészek hagyományos paraszti kultúrájának sajátos eleme. A ma is alkotó író-, pingáló- és hímző asszonyok a kalocsai népművészet hordozói és életben tartói. A hagyományőrző csoportok, a néptáncegyüttesek, a múzeum, a népművészeti ház a népművészet által meghatározott kalocsai identitás őrzői. Kalocsa és környékének lakói elkötelezettek népművészetük iránt. Számos alkalmat teremtenek viseletük, táncaik bemutatására (Szent Iván éji Mulatság, Duna menti Folklórfesztivál, Kalocsai Paprika Napok, falunapok, szüreti bálok). A városban nagy szerepet kap az iskolai és a művészeti oktatás kereteiben zajló hagyományápolás.
-
Hungarikum Értéktár - Aggteleki-karszt
2021-01-31 22:25:00A földrajzilag összefüggő egységet alkotó karszton jelenleg 712 változatos képződésű barlang ismert, amelyek közül 273 nyílik a magyar állam területéről. Leghíresebb barlangja a Baradla-Domica barlangrendszer, amelynek összhosszúsága 25 km. Jelentős a térség biológiai, geológiai, őslénytani és régészeti értéke is: a védelem alatt álló felszín alatti világ több, mint 500 barlanglakó és barlangkedvelő állatfaj számára nyújt életteret.
-
Hungarikum Értéktár - Kaptárkövek
2021-01-31 22:24:00A Bükkalja kistájcsoport kialakulása, természetföldrajzi fejlődése és geológiai felépítése alapján is hazánk sajátos, unikális tájegységei közé tartozik. A területén fellelhető morfológiai képződmények, geológiai képződmények és a sajátos tájkarakterre épülő egységes természeti – tájgazdalkodási és kultúrtörténeti rendszer kiemelkedő példát mutat az magyar értéktár természeti környezet kategóriájára. A bükkaljai kőkultúra magába foglalja a bükkaljai táj és az ott élő ember sajátos kapcsolatrendszerét, a kő, mint (építő)anyag jelentőségét a tájgazdálkodásban, a kőfaragó mesterséget, s azon belül a népi szakrális kőfaragó művészetet, a bükkaljai barlanglakásokat, kőbújókat, borospincéket . A bükkaljai kőkultúra – melynek a legarchaikusabb rétegét a kaptárkövek alkotják – tehát egy jól körülhatárolható hazai tájegységre jellemző, történelmi gyökerű, élő hagyományokkal rendelkező, összetett természeti-tájgazdálkodási-kulturális rendszer.
-
Hungarikum Értéktár - Kalocsai Fűszerpaprika
2021-01-31 22:23:001861-ben épült az első kalocsai paprikamalom, 1900-ban már három paprikamalom őrölt 12 kőpárral, a modern kalocsai paprikamalmok a XX. század elején épültek meg. A kalocsai tájkörzetben kizárólag kőpáros paprikamalmokat építettek, melyeket a XIX. század végén gőzgépekkel, a XX. században dízel- és villanymotorokkal hajtottak, ezek mellett jelentős volt a dunai vízimalmok száma is. Az oltalom alatt álló, eredetmegjelöléssel védett őrölt paprika termőterülete a Kalocsai fűszerpaprika-termő tájkörzet. A termék mélyvörös színű, bársonyos hatású, aromáját tekintve kellemes, fűszeres, karamelles pirított magvakéhoz hasonló. Íze édeskés, gyümölcsös.
-
Hungarikum Értéktár - Ókeresztény sírkamrák
2021-01-31 22:22:00A földalatti sírkamrák és emlékkápolnák a késő római kori Európában élt keresztény közösségek kitartásáról és hitéről tanúskodnak, valamint bemutatják egy máig ható és napjainkig élő kultúra és civilizáció gyökereit. Értékét tovább növeli, hogy a IV. században emelt kultikus épületek olyan állapotban maradtak meg, amilyenben a népvándorlás korában voltak.
-
Hungarikum Értéktár - Szürke szarvasmarha
2021-01-31 22:21:00Nagy valószínűséggel a honfoglaló magyarsággal együtt érkezett a Kárpát-medencébe, jelenléte a középkortól bizonyított hazánkban. „Igazi világmárkának” számított, lábon hajtva az ország egyik legnagyobb hasznot hajtó exportcikke volt a XV-XVIII. század között, nyugat-európai vágóhidakon feldolgozott húsát emelt áron lehetett értékesíteni. Mostanság, a magyar szürke szarvasmarha tenyésztésénél a több száz éves hagyományokra épülő néprajzi és kulturális örökséget képviselő extenzív gulyabéli tartás gyakorlata ötvöződik a modern kor elvárásaival. Kutatási eredmények igazolják a magyar szürke szarvasmarha húsának kiemelkedő beltartalmi értékét, illetve minden más marhahústól eltérő ízvilágát és minőségét.
-
Hungarikum Értéktár - Akácfa
2021-01-31 22:19:00Az akácültetés fő célja a mozgó homok megkötése és a deflációs károk mérséklése volt. Az utóbbi évtizedekben az éghajlatváltozás folytán felerősödő elsivatagosodás és szárazodás elleni küzdelemben az akác kiemelkedő szereppel bír. A legjobb minőségű mézet szolgáltató méhlegelő, amely számos írónkat és költőnket is megihlette, a magyar táj jellegzetes eleme.
-
Hungarikum Értéktár - Hízott Liba
2021-01-31 22:18:00Hazánkban a hízott lúdárutermelés – kulturális és gasztronómiai jelentőségén túl – nemzetgazdasági szempontból is fontos terület. A hízott libából származó termékek előállítását hazánk mezőgazdasági termelési kultúrájának egyik legfontosabb szimbólumaként tartjuk számon. A hagyományos, szabadtartásos módon előnevelt, és kukorica alapú takarmányon utónevelt libából készült termékek gasztronómiai kincsek. A világon mindenhol igazi különlegességnek számítanak a hízott májból, illetve a hízott állat húsából készült ételek. A hízott libából előállított termékek hazánk jó hírét viszik a világban, hozzájárulva ezzel a magyar élelmiszer- és ételkultúra hagyományainak ápolásához, amely egyben elősegíti nemzeti kultúránk ápolását is.
-
Hungarikum Értéktár - Akácméz
2021-01-31 22:17:00A Kárpát-medence egyedi klímájában élő hatalmas akácosok teszik különlegessé a magyar akácmézet. Ekkora kiterjedésű, tisztán akácerdők más tájakon nincsenek. A magyar akácméz világos, lágy, kevésbé savas, akácvirág illatú méz. A csaknem színtelentől az enyhén sárgásig terjednek színárnyalatai. Magas cukortartalma miatt nem kristályosodik, évekig folyékony marad. Íze nem karakteres, emiatt fogyasztása a mézzel ismerkedők számára ajánlható. Az akácméz kiváló minősége miatt évtizedek óta keresett exportcikk, a mézkivitel fő célországai: Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia.