A zöld kötvények jelentős befektetői érdeklődést váltottak ki, az aukció során összesen mintegy 16,6 milliárd forint értékű ajánlat érkezett. A 9,9 milliárdos forrással a cég a dunaföldvári üzemének újabb gyáregységgel való bővítését alapozza meg, egyben eleget tesznek a vállalat Zöld stratégiájában foglalt vállalásainak is.

A Vajda-Papír tavaly novemberben jelentette be, hogy újabb gyáregységet épít Dunaföldváron, amely a gyártási kapacitás bővítésén túl az alapanyag-gyártás biztosításával kiszámíthatóbbá, más alapanyag beszállítótól függetlenné és környezet kímélőbbé teszi a termelést. A vállalat 16 milliárd forint értékű beruházásához, amely 520 munkahelyet véd meg és 50 új munkahelyet teremt, a kormány 5,5 milliárd forintos támogatást nyújtott a Nagyvállalati Beruházási Támogatási programban.

Vajda Attila, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója a kibocsátással kapcsolatban elmondta: a beruházás stratégiai előnyt jelent a vállalat számára, ugyanis a vállalatcsoport gyártókapacitása 50 százalékkal, azaz 70 ezer tonnával nőhet, miután az új üzem 2022. első felében megkezdi működését. Egy alappapírgyártó gépsor beüzemelése révén pedig teljessé válik a saját előállítású alapanyag biztosítása a cég higiéniai termékeihez. Vajda Attila kiemelte: büszke arra, hogy Magyarország első ipari termelő vállalatának zöld kötvényét hazánk vezető higiéniai papírtermék-gyártója, a Vajda Papír Kft. bocsátotta ki. „A Vajda-Papír több mint két évtizedes tevékenysége során egyértelmű vezető szerepet vállalt a fenntarthatósági és CSR kezdeményezések területén, az NKP keretében történő zöldkötvény-kibocsátásunk szintén a fenntarthatóság, környezettudatosság iránti elkötelezettségünket mutatja.” Hozzátette: nagy eredménynek tartja, hogy a minősítés során a Vajda-Papír minden komoly kritériumnak megfelelt. Tavaly nyáron Magyarország egy olyan piacra lépett, ahol még szűk a kínálat és mindössze 14 államnak van zöldkötvény-keretprogramja, noha a nemzetközi végbefektetők felől van rá igény.

A kötvények zöld minősítését vizsgáló olasz Sustain Advisory cég megállapította, hogy a beruházás megfelel a minősítés kritériumainak nevezetesen, hogy a célok között szerepel az energiahatékonyság, a megújuló energiák arányának növelése, a károsanyag-kibocsátás csökkentése, a fenntartható víz- és szennyvízgazdálkodás, illetve a vízfogyasztás csökkentése. Ezen túl biztosított az öko-hatékony és/vagy körforgásos gazdasághoz igazított termékek, gyártási technológiák és folyamatok alkalmazása, valamint az erdők védelme.

Vajda Attilát, a Vajda Papír Kft. ügyvezetőjét Nagy Károly arról is kérdezte a Prémiumkategóriában, hogy a cég részvényei mikor jelenhetnek meg majd a Budapesti Értéktőzsdén.