A magyar államadósságkezelés változatlanul stabil, több lábon áll és gördülékenyen működik - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca YouTube-oldalán közzétett tájékoztatójában. A pénzügyminiszter szerint a jövő év nem rejt jelentős kockázatokat, sőt azok esetleges felmerülésére is jelentős tartalékokkal rendelkezik a magyar állam. Idén 6,4 százalékos gazdasági zuhanás várható, nagyot emelkedett az államháztartási hiány is, amely elérte a 9 százalékot, és újra megugrott az államadósságszint is, 80 százalékra. Varga Mihály szerint az ország pénzügyi helyzete ennek ellenére nem kirívó az Európai Unióban.

Jövőre 3332 milliárd forint lesz az államháztartás nettó finanszírozási igénye. Ez azt jelenti, hogy ekkora összeggel kell több állampapírt kibocsátani, persze a lejáró államadósságok finanszírozása mellett. Az idei novemberi devizakötvény-kibocsátás a jövő évi lejáratok előfinanszírozására vette fel a magyar állam, de azért lesz bőven mit kigazdálkodni.

Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója már arról beszélt, hogy, ha devizakötvény-kibocsátás nem is várható, áprilisban megjelenik majd a magyar állam az ázsiai piacokon a 30 éves, zöld kötvénnyel, amely forintalapú lesz. Ezen kívül deviza projekthitelek bevonása várható még nagyobb nemzetközi pénzintézetektől, mint például az Európai Beruházási Bank. Egyik esetben sem közölte, hogy itt milyen összegű hitelek felvétele várható. Beszélt viszont arról is, hogy a magyar államadósság szerkezetben idén nőtt az átlagos futamidő, de csökkent a kamatköltség. Kurali Zoltán vázolta azt is, hogy milyen összegekből tevődik össze

1581 milliárd forinttal kevesebb állampapír-kibocsátás várható 2021-ben, mint 2020-ban volt. Sok függ persze attól, hogy a koronavírus elleni oltások hatásossága esetén, milyen évet produkál majd jövőre a magyar gazdaság. A kormány finanszírozási tervei ugyanis 3,5 százalékos gazdasági növekedés és 6,5 százalékos eredményszemléletű és 6,8 százalékos pénzforgalmi szemléletű hiány mellett teljesülhetnek. Nagy Károly összeállítása a jövő évi államadósság-finanszírozásról szóló tájékoztatóról.