AgroLink Zrt. néven új mezőgazdasági integrátori cég kezdte meg működését a komoly mezőgazdasági múltra visszatekintő herceghalmi központtal. A vállalkozás a tervek szerint mezőgazdasági inputanyagok nagykereskedelmével, terményfelvásárlással foglalkozik. Az új vállalat idén őszre 100 ezer, jövő tavaszra 300 ezer, 2021 őszére pedig 500-700 ezer hektár nagyságú termőföldet vonna be az integrációba, ez a hazai termőföld mintegy 15 százalékát jelenti. Az integráció létrejöttét követően mintegy 900 ezer - 1 millió tonna gabona felvásárlását célozták meg. Az AgroLink Zrt. az eddig megszokottnál jóval szélesebb skálán nyújt szolgáltatásokat a termelőknek: a vetőmag, műtrágya, növényvédőszer biztosításán és a termények felvásárlásán túl közvetítőként lép fel a termelők és szolgáltatók között az egyes mezőgazdasági hitelkonstrukciók és biztosítási lehetőségek területén, a korszerű termelés fenntartásához pedig mezőgazdasági gépek lízingjében is közreműködik.
A mezőgazdasági termékek nagykereskedelmével foglalkozó AgroLink Zrt. nem csak erőforrásokat és szolgáltatásokat nyújt a termelők számára, de biztosítja a termeléshez szükséges tudástranszfert is. Az országos szintű agrárintegráció szakmai-gazdasági és jogi alapját, a tulajdonosként is megjelenő Talentis Agro Zrt. mint a Mészáros Csoport agrár szektorának kulcsvállalata adja, mely mára a legnagyobb növénytermesztési ágazattal rendelkezik Magyarországon.
Az új integrátor számára a piackutatások és egyeztetések egyértelművé tették azt, hogy a magyar mezőgazdaság kis- és középméretű gazdálkodói is nyitottak egy gondosan felépített, minden fél számára előnyös, perspektívát nyújtó közös gondolkodásra, illetve annak eredményeképp egy stabil, kiszámítható és támogató agrárhálózatba való bekapcsolódásra.
Az alapítók az újonnan létrejött cégről, a teljes vertikum biztosításáról szólva elmondták: a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó egyéb mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek garanciát nyújtanak az AgroLinkhez csatlakozó termelők számára a biztos felvevőpiacot illetően, hozzáférést biztosítva ezzel a feldolgozóüzemekhez, például az OPUS-csoporthoz tartozó Viresol és Kall Ingredients-hez is. Magyarország egyik legtőkeerősebb vállalatcsoportja pedig biztonságot nyújt számukra a folyamatos, kiszámítható gazdálkodáshoz – fogalmazott a tulajdonosi menedzsment.
PR, Trend FM, 2021. június 08., 11:14
Magyarországon eddig egyedülálló szolgáltatásokat nyújtó, mezőgazdasági termékek nagykereskedelmével foglalkozó cég létrehozásáról döntött a Mészáros Csoporthoz tartozó Talentis Agro Zrt., a Takarék Mezőgazdasági Befektetési és Fejlesztési Magántőkealap és egy pénzügyi befektető. A vállalat a termeléshez szükséges szolgáltatásokkal az agrárium teljes vertikumában jelen kíván lenni.
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
hirdetés
További cikkek
-
Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
Az Egyesült Államokba irányuló drogszállítmányok megakadályozása és a régió biztonságának növelése volt a célja az amerikai elnök szerint annak, hogy kilőttek egy drogcsempész hajót Venezuela partjaitól nem messze nemzetközi vizeken. -
Még mindig nem talált magára a magyar ipar
A K&H Bank vezető elemzője szerint a harmadik negyedévben elérheti a mélypontját az ipar, de az utolsó negyedévben már stagnálás és egy enyhe emelkedés is jöhet. -
„Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatóját kérdeztük arról, hogy mi várható az év hátralévő részében, lehetnek-e megszorítások, milyen forrásokból lehet pótolni az elvonást. -
Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
Csaknem hatvan elektromos robogó égett le Budapesten egy ilyen típusú járművek bérbeadásával foglalkozó irodában. -
Új rekord, tovább száguld az arany
A héten új történelmi csúcsot ért el az arany jegyzése dollárban, a New York-i tőzsdei kereskedésben. Az eddigi rekord érték kereken 3.500 dollár volt per uncia.