A kampány célja, hogy szélesebb körben ismertesse meg a lakossággal a tőzsdei befektetések lehetőségeit és kockázatait, valamint elősegítse a felelős pénzügyi döntéshozatalt.

A kampány során a Trend FM adásaiban rendszeresen helyet kapnak majd olyan szpotok, amelyek a tőkepiacok alapjait, működését mutatják be. Emellett szakértők bevonásával készülnek interjúk és online plakátok, amelyek a befektetési stratégiák kialakításához nyújtanak gyakorlati tanácsokat a hallgatóknak.

Az OPUS GLOBAL Nyrt. társaságirányítási igazgatója, Németh Krisztián a kezdeményezés kapcsán hangsúlyozta: „ezzel a kiemelt jelentőségű kampánnyal az a célunk, hogy a pénzügyi tudatosságot segítő ismereteket széles körben elérhetővé tegyük. Úgy gondoljuk, hogy a megfelelő információk birtokában az egyes személyek biztonságosabb és felelősebb befektetési döntéseket tudnak hozni, ami hosszú távon hozzájárulhat a hazai tőkepiacok fejlődéséhez”.

Tőkepiaci ismeretek mindenki számára

A rádióműsorok mellett az online felületeken is rendszeresen közzéteszik majd a legfrissebb tartalmakat. Ez különösen fontos a fiatalabb generációk számára, akik gyakran már digitális csatornákon keresztül tájékozódnak a pénzügyi kérdésekben.

A Trend FM vezérigazgatója, Komáromi Balázs kiemelte: „a piaci változások követése ma már nemcsak a nagyvállalatok és a befektetők feladata, hanem mindenkinek értenie kell, hogyan befolyásolják ezek az események a mindennapi életüket. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy szakmailag hiteles, közérthető és hasznos információkkal lássuk el a hallgatókat”.

Az OPUS GLOBAL kampánya lehetőséget teremt arra, hogy a magyar lakosság újabb csatornákon keresztül is ismerkedjen a tőkepiacok működésével, és ezáltal tudatosabbá váljon a pénzügyeiben.