Elindult a Startup Tavasz 2014 rendezvénysorozata, melynek első eseménye a Közép-Európai startup verseny volt. A rendezvény egyik célja, hogy Budapest a Közép-európai régió startup központjává válhasson.

Cséfalvay Zoltán a rendezvényen elmondta: bár ebben van komoly versenytársunk, Budapest tud olyat kínálni, amit Bécs vagy más városok nem tudnak megadni. Az állam is igyekszik segíteni az induló cégeket, és a kockázati tőke szerepe is jelentős.

A megnyitón a parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkárt Cséfalvay Zoltánt kérdezte Tóth Anna.