Pedig az úgynevezett plug-in hibridek egyik nagy vonzereje volt, hogy az ilyen kivételezett kocsikkal számos adókedvezmény járt, emellett Magyarország legtöbb településén ingyenesen lehetett velük parkolni. A piac érthetően villámgyorsan reagált a hírre, és a mögöttünk hagyott néhány hétben alig mutatóban akadt vásárló, aki a zöld rendszámos hibrid mellett döntött.

A vállalati bérautópiacból élő flottakezelők feje felett is kezdtek összecsapni a hullámok, mert a hozzájuk visszakerülő környezetbarátnak mondott modellek használtpiaci ára a bejelentés óta gyakorlatilag összeomlott. Minden jel szerint azonban még kár temetni a hibridek zöld rendszámmal járó előnyeit, nagyon úgy fest, hogy csak a rendszám ment, a kedvezmények maradtak. Hogy mi az igazság, azt megtudjuk Horváth Bencétől, a Business Lease flottakezelő kereskedelmi igazgatójától. A Mozgásban műsorvezetője: Varjú Frigyes.