Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is hosszú ideje tartanak már a lítiumkitermeléssel kapcsolatos tárgyalások, annak ellenére, hogy a közvélemény mindkét országban ellenzi a beruházásokat környezetvédelmi aggályok miatt. Míg a jadar-völgyi szerb lítiumbányák már az Európai Unió érdeklődését is felkeltették, addig a Boszniai Szerb Köztársaság területén található nyersanyagokkal kapcsolatban sajtóértesülések szerint a magyar kormány is tárgyalt már.

A Balk.hu főszerkesztője elmondta, hogy az érintett bosnyák terület történelmileg is bányavidék volt, amely a jugoszláv háború során tönkrement, így a kormányzat a beruházásokat munkahelyteremtő lehetőségnek is látja. Varga Szilvesztert Maurer Kristóf a magyar szerepvállalásról is kérdezte.