A bagdadi parlament még hétvégén határozatot fogadott el arról, hogy valamennyi külföldi katonának távoznia kell az országból. A nem kötelező erejű döntést azután hozták, hogy múlt pénteken Irak fővárosában, Bagdadban az iraki főparancsnokság tudta nélkül hajtott végre műveleteket az Egyesült Államok. Az amerikai elnök rendeletére légicsapással megölték az iráni Forradalmi Gárda elitegységének parancsnokát, aki Irak vendége volt. Az amerikai védelmi miniszter közölte, hogy Washington az egész térségben újrapozícionálja haderejét.

Közben az iráni elnök üzent amerikai kollégájának. Haszan Róháni Twitteren azt írta, soha senki sem fenyegetheti az iráni nemzetet. Korábban az amerikai elnök tudatta, hogy 52 iráni célpontra sújt le az Egyesült Államok, ha megtorolják a tábornok likvidálását. Az 52-es szám szimbolikus, 1979-ben az iráni iszlám forradalom győzelme után az Egyesült Államok ellen tüntető teherániak behatoltak az amerikai nagykövetség épületébe és túszul ejtettek amerikaiakat, akik közül 52-őt börtönkörülmények között tartottak fogva.


Eközben bosszúval fenyegette az Egyesült Államokat az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka a meggyilkolt tábornok temetésén. Hosszein Szalami úgy fogalmazott, bosszút fogunk állni, lángba borítunk mindent, ami kedves az amerikaiaknak. Szavaira a tömeg egyebek között a "Halál Izraelre!" és "Halál Amerikára!" jelszavakat skandálta.

Szigorították a határvédelmet az USA-ban

Amerikai állampolgárságú irániakat tartóztattak fel az amerikai-kanadai határon. A The New York Times azt írja, hogy az érintett 60 ember többsége néhány óra elteltével, a szokásosnál szigorúbb ellenőrzés után, beléphetett az Egyesült Államokba. Pár embertől viszont megtagadták a belépést, azt tanácsolva, hogy térjenek vissza később a határállomáshoz. Az érintettek hivatalos útjukról vagy vakációjukról tértek vissza, az amerikai határőrizeti szervek politikai nézeteikről is faggatták őket. A szárazföldi és tengeri határok ellenőrzésének szigorítását a belbiztonsági minisztérium rendelte el, miután Irán válaszcsapásokkal fenyegette meg az Egyesült Államokat.