Júliustól kedvezőbb szabályok vonatkoznak a diákszövetkezeten keresztül foglalkoztatottakra, mint az egyszerűsített foglalkoztatásban részesülőkre. Az EFO keretében legfeljebb 120 napot lehet dolgozni, míg a diákoknak nincs ilyen korlát, és magasabb a nettó keresetük is az adókedvezmények miatt. A Mind-Diák Szövetkezet elnöke elmondta, hogy továbbra is a kereskedelem, a turizmus és vendéglátás számítanak a diákmunka legnépszerűbb területeinek, ez a nyári szezonban sem lesz másképp.
Ezekre a területekre, ahol a fiatalok előképzettség vagy tapasztalat nélkül is könnyedén el tudják látni a feladataikat, főként a középiskolásokat keresik. A főiskolások és egyetemisták viszont már saját szakmájukban gyakornoki pozíciókban tudnak elhelyezkedni. Göbl Róbert beszélt arról is, hogy az átlagos diákmunka-órabérek bruttó 1700 és 2500 forint között alakulnak a szezonban. Lakatos László interjúja.
- Reggeli Monitor