A szurkolók és a hazai kerékpáros sport szempontjából is fontos kérdés, hogy szurkolhatunk-e magyar versenyzőnek a Giro d'Italia 2020-as budapesti rajtján. Eddig az évezred elején Bodrogi Lászlónak (a képen) sikerült ez a bravúr.

A Giro-projekt szakmai vezetője a Trend FM Sportérték című műsorában elmondta, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak a csapatokkal, és megpróbálnak lobbizni azért, hogy magyar versenyző is elindulhasson jövő májusban. Szilasi László hozzátette, hogy maguk a csapatok is tisztában vannak azzal, hogy mit jelentene Magyarország számára, hogyha versenyzőt delegálhatna az ország az olasz körversenyre.

De kik lehetnek a legesélyesebb magyar versenyzők? Jelent-e előnyt a hazai pálya a Giro esetében? Mi alapján válogatnak a csapatok a versenyzők között, hogy ki lesz az a nyolc ember, aki odaférhet a rajthoz? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Szilasi Lászlóval, a Giro projekt szakmai vezetőjével.

A műsorvezető Imre Lőrinc.