Mivel a lízinghez alacsonyabb önerő szükséges, a fizetési ütemezés pedig a szezonális bevételekhez alkalmazkodva rugalmas is lehet, a kedvező forrásból még több vállalkozás részesülhet. A Budapest Lízing februárban az elsők között indította el a Növekedési Hitelprogram keretében lízing konstrukcióját. Növekedési Hitelprogram kiterjesztésével még több vállalkozás juthat kedvező forráshoz, hiszen már nemcsak hitel-, hanem lízingkonstrukcióban is igényelhetnek a magyar vállalkozások az alacsony kamatozású forrásból.

Alacsonyabb az önerő

A Budapest Bank csoport a kkv-k partnereként a jegybank programjának első és második szakaszában is aktív szerepet vállalt. A lízingtermék előnye az alacsonyabb önerő mellett, hogy igénylését nem kell közokiratba foglalni, így ennek díja sem terheli a vállalkozást, magasabb a fedezettség és 2014. május 31-ig a Budapest Lízingnél díjmentesen kapcsolható hozzá az Európai Beruházási Alap (EIF) garanciája. Az igényelhető forrás összege 3 millió forinttól 10 milliárd forintig terjedhet, a konstrukció felhasználható új és használt eszközök vásárlására egyaránt.

„A Budapest Lízing évek óta jellemző dinamikus növekedésének újabb lökést adhat az NHP keretében kínált lízing konstrukciónk elindítása, amelyet az elsők között tettünk elérhetővé a piacon. A lízing esetében fedezetként szolgáló eszköz kockázatcsökkentő hatása miatt olyan kkv-k is részesülhetnek a Növekedési Hitelprogramból, amelyek eddig nem juthattak hozzá a kedvező forráshoz. Az új terméknek köszönhetően tovább folytatódhat a beruházások terén elindult pozitív folyamat, és a stagnáló lízingpiac is növekedésnek indulhat idén” – mondta el Toldi Balázs, a Budapest Lízing Zrt. vezérigazgatója.

Továbbra is jól teljesít a Budapest Lízing

A Budapest Lízing évek óta követett prudens finanszírozói magatartásának, valamint kiszámítható és stabil működésének köszönhetően a tavalyi évet is nyereséggel zárta. Míg a magyar lízingpiac 2013-ban lényegében stagnált - az új kihelyezések ugyan 4 százalékkal nőttek, a lízingcégek által kezelt teljes portfolió mértéke azonban közel 6 százalékkal csökkent, - a Budapest Lízing új kihelyezései 13 százalékkal nőttek az előző évhez képest, teljes állománya pedig 10 százalékkal emelkedett. A Budapest Lízing a tavalyi évben is növekedni tudott az egész bankcsoport számára stratégiai fontosságú agrárszegmensben: az új kihelyezések közel 20 százalékkal az állomány pedig 60 százalékkal nőtt.

A piaci trendekkel ellentétben a lízing üzletág a gépfinanszírozásban is jó eredményeket ért el: míg a piacon 23 százalékkal csökkent a kihelyezés az általános gépfinanszírozás területén, a Budapest Lízing 6 százalékkal növelte az új kihelyezéseket. Kiemelkedő volt a növekedés az irodagép-finanszírozás területén is: az új kihelyezés 131 százalékkal nőtt, miközben a piac 30 százalékos csökkenést realizált.