Az MNB közleménye szerint a Pallasz Athéné Közgondolkodási Programra 2019-ig összesen 10 milliárd forint fordítanak. A program célja a tehetséges magyar kutatók a társadalomtudományok (főként a közgazdaságtan, pénzügyek és azok peremtudományai) területén tanulók támogatása.

A program ösztöndíjára elsőéves közgazdasági vagy pénzügyi képzésben résztvevő PhD hallgatók pályázhatnak. Az ösztöndíjasok maximum négy éven keresztül pénzügyi támogatást, valamint kutatási érdeklődésüknek megfelelő személyes tanácsadót kapnak.

A közlemény szerint az ösztöndíjasok rendszeresen részt vesznek majd szakmai előadásokon, munkaértekezleteken és konferenciákon. Az ösztöndíjra vonatkozó felhívást a Magyar Nemzeti Bank rövidesen eljuttatja a magyarországi egyetemek társadalomtudományi tanszékeire.

A Közgondolkodási Program részletei az MNB honlapján is megtalálható lesz majd.