A Magyar Művészeti Akadémia a közeljövőben, még 2023-ban elkezdi az egyeztetéseket a következő lépésekről, a tervezési szerződésről az első díjas pályázókkal – jelentette be Turi Attila, az MMA elnöke az ünnepélyes eredményhirdetésen.
A díjakat Turi Attila építész, a Bíráló Bizottság elnöke, az MMA elnöke és Lánszki Regő országos főépítész, építészeti államtitkár, a Bíráló Bizottság társelnöke adták át – Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ igazgatója, valamint Richly Gábor, az MMA főtitkára jelenlétében. Az esemény az idén első alkalommal megrendezett Magyar Építészet Napjának eseménysorozatába illeszkedik: december 16-án, Kós Károly születésnapján adják át az építészeti középdíjakat a Pesti Vigadóban.
„Az a centrum, ami most már elérhető közelségbe került, elképzeléseink szerint nem csupán kiállítóhely lesz, hanem rendezvénytér is, amely egyszerre szolgálja majd ki az érdeklődő nagyközönség igényeit és biztosít találkozóhelyet, szellemi központot a szakma számára. A rendszerváltás előtti évtizedeknek sok hiányossága van még itt velünk, s ez a kialakítandó centrum lehetőséget nyújt rá, hogy a magyar, illetve magyarországi építészet korszerűen, és főleg élményszerűen bemutatva alaposabban, mélyebben váljon szerves részévé az általános műveltségnek, annál, mint ahogy ezt napjainkban tapasztaljuk" – hangsúlyozta Turi Attila.
„Szeretném, ha ez az építészeti centrum olyan találkozóhelye lenne hivatásunknak, ahol a felek meghallgatják egymást, ahol az érvelő, érdekes viták mellett valódi párbeszéd zajlik, de amely a konszenzusnak, a közös gondolatokra való ráismerésnek, a közös célok megfogalmazásának is helyszíne" – tette hozzá.
Fordulópontnak nevezte december közepét a magyar építészetben Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára. Ennek kiemelkedő eseménye az Építészeti Központ tervpályázatának mostani eredményhirdetése, és december közepén szavaz az Országgyűlés az új, a magyar építészetről szóló törvényről, amely megújult kereteket ad a szakmának.
„Az új Építészeti Központ és Múzeum olyan kulturális tér lesz, amely egyszerre szól a múltról, jelenről és jövőről" – szögezte le az államtitkár. „Az épület lehetőséget fog adni arra, hogy megtaláljuk azt a kortárs, a nemzetközi irányzatokra reagáló, de mégis egyedi stílust és eszközrendszert, amely ki tud fejezni minket, s ami nemcsak a művészeknek, de honfitársaink millióinak is mond valamit rólunk, magyarokról – miközben segíti a művész egyedi hangjának megtalálását és alkotói szabadságát" – fejtette ki Lánszki Regő.
A Városligeti fasorba, a tavaly megújult Walter Rózsi-villa szomszédságába tervezett épületegyüttes tervezésére 2023 júniusában hirdetett kétszakaszos tervpályázatot az MMA Titkársága. A pályázat első, részvételi szakaszában bármely, a referencia követelménynek megfelelő építész iroda jelentkezhetett. A követelményeknek megfelelően 28 iroda nyújtott be pályamunkát, és közöttük alakult ki az a rangos nemzetközi mezőny, amelynek tagjai a következő szakasz első, immár titkos fordulójában két-két tablón összegezték elképzeléseiket. A Bíráló Bizottság ebből választotta ki azt a 12 pályázót, akik a második fordulóban részletesen is kidolgozhatták a tervet.
A tervpályázaton egy első, egy második, valamint két harmadik helyezettet díjaztak; emellett ketten kiemelt megvételben, hatan pedig megvételben részesültek.
A díjazottak és megvételt nyertek listája
- a bruttó 10.000.000 forint díjazással járó első díjat Tér és Forma Szeged Építéstervező KFT. – BIVAK studio KFT. (közös pályázat) kapták;
- a bruttó 7.000.000 forint díjazással járó második díjat a MONOSTUDIO Építész Korlátolt Felelősségű Társaság kapta;
- a bruttó 5-5.000.000 forint díjazással járó harmadik díjat a Deichler Jakab Építész Stúdió Korlátolt Felelősségű Társaság – FEJÉRDY és BARTÓK Építészeti KFT. (közös pályázók), valamint az ARCHI-KON Építészeti Tervező-Szervező Kft. kapta;
- 3.000.000 forint értékű kiemelt megvételben részesült a Klobusovszki Építészet KFT., valamint a NAPUR ARCHITECT Építészeti Iroda KFT. pályamunkája
- 2.000.000 forint értékű megvétellel ismerte el a Bíráló Bizottság az alábbi pályázók munkáját: Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft., Karácsony Tamás DLA – Szabó Péter (közös pályázók), BÁNÁTI + HARTVIG Építész Iroda KFT., 7 fő természetes személy konzorciuma (Untitled_02 tervezői csapat): Balázs Anna, Balázs Tibor, Karlovecz Ádám, Molnár Zsanett, Nagy Júlia, Novák-Mester Petra, Suri Bálint (közös pályázók), BACHMAN & BACHMANN ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. – AU.ROOM ÉPÍTÉSZ MŰHELY KFT. – Medvegy Gabriella (közös pályázók), valamint ARCH-STUDIO Tervező, Szervező, Szolgáltató Kft.
A Bíráló Bizottság elnöke Turi Attila építész, az MMA elnöke, társelnöke Lánszki Regő országos főépítész, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára volt. A Bizottság tagjai: Tima Zoltán építész, az MMA rendes tagja; Salamin Ferenc építész, az MMA rendes tagja, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője; Szegő György építész, a Műcsarnok Nonprofit Kft. szakmai igazgatója, az MMA levelező tagja; Szabó Levente DLA építész, a BMGE Építészmérnöki Kar tanszékvezetője, a MÉSZ delegáltja; Sólyom Benedek építész, Erzsébetváros főépítésze; Almássy Kornél, a MÉM MDK igazgatója, BME Építőmérnöki Kar, egyetemi docens; Jankovics Norbert művészettörténész; Vasáros Zsolt DLA építész, BME Építészmérnöki kar, tanszékvezető, a MÉK delegáltja; Dévényi Sándor építész, az MMA rendes tagja, a nemzet művésze.