A tranzakció keretében összesen 5.138.889 darab új részvény kerül tavasszal a BÉT Xtend parkettjére. Ezzel egy időben a közkézhányad 14,16%-ról 24,95%-ra, az  alaptőke pedig 408.993.890 Ft-ra emelkedik majd. Az új, egyenként 10,- Ft névértékű és 72,- Ft kibocsátási értékű részvények a korábbiakban kibocsátott  törzsrészvényekkel mindenben megegyező jogokat biztosítanak majd.

 

Az ipari termelésre fókuszáló cégcsoport célja a közeljövőben további, elsősorban  generációváltással küzdő cégek felvásárlása és integrálása – kihasználva a  szinergiákat a portfólióban található tagvállalatok között. A társaság stratégiájában az  organikus növekedés mellett 3-4 akvizíció végrehajtása szerepel a következő évekre,  melyekkel az árbevétel meghaladhatja az évi 10 milliárd Ft-ot, miközben az EBITDA a  becslések szerint 1,5 milliárd Ft fölé emelkedne. A tranzakciókhoz jelenleg is folyik a  potenciális célpontok vizsgálata, a NAVIGATOR szakmai csapata eddig több mint 50 céget vizsgált meg.

„A 2022-es tőkeemeléshez hasonlóan úgy vélem, hogy most is helytálló az a kijelentés,  hogy nehéz piaci környezetben sikerült közel 1 millió euró értékben friss tőkét  bevonnunk. A NAVIGATOR csapatának nevében köszönöm a befektetők bizalmát, akik  a menedzsmenten és a jelenlegi tagvállalatokon túl a generációváltás tőzsdei  sztorijának további építésébe invesztáltak. Nem titkolt célunk, hogy további akvizíciók  révén skálázzuk a cégcsoportot, immár új tulajdonostársakkal a fedélzeten. A  növekedési stratégiánkat követve erre akár már 2024 első félévében sor kerülhet.” – nyilatkozta Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR Investments alapítója, Igazgatóságának  elnöke.