A több mint 1,3 milliárd fős népességgel rendelkező India olyan gazdasági, katonai és politikai potenciállal rendelkezik, amelynek köszönhetően egyre jelentősebb pozíciót foglal el a világban. 2017 utolsó negyedévében az ország gazdasági növekedése 7,2 százalék volt, ezzel meghaladta Kínáét. A 2018-as előrejelzések pedig még ennél is optimistábbak, hiszen az év végére India lehet a Föld ötödik legnagyobb gazdasága. A gazdasági fejlődéssel a kormányzat védelmi kiadásainak növekedése is lépést tart, amely 2018-ban már eléri a 45 milliárd dollárt. 2014-ben a Bharatiya Janata párt színeiben hatalomra került Narendra Modi miniszterelnök átfogó belső reformok és a korábbiaknál aktívabb külpolitika mellett kötelezte el magát, így stratégiai szempontból nézve az ország felértékelődött a nagyhatalmak számára. Donald Trump elnöksége alatt az amerikai-indiai kapcsolatok tovább erősödtek, mivel az Egyesült Államom Indiát egyre inkább szeretné ellensúlyként felhasználni a feltörekvő Kínával szemben.
India és Pakisztán konfliktusa továbbra is komoly biztonsági kockázatot jelent a térségre nézve. Az utóbbi időben a két ország viszonya tovább romlott, ezért a háború kitörésének kockázata ma is jelentős. India és Kína viszonya szintén feszültségekkel terhelt, ezt legutóbb a Doklam-fennsíkon, 2017 júniusában ért el egy újabb tetőpontot, amikor a két ország hadereje szemben állt egymással. A világpolitikában viszont, a többi között a BRICS és a Sanghaji Együttműködési Szervezet keretein belül a két ország kooperációja működőképes, ezért a konfliktus eszkalációjától nem kell tartani.
India gazdasági fejlődésének egyik legnagyobb akadálya a fejletlen infrastruktúra, különösen az elmaradott közlekedési hálózat. A kínai Egy, övezet, Egy út kezdeményezéshez viszont Újdelhi mégsem hajlandó csatlakozni, hiszen geopolitikai megfontolásokból kifolyólag rossz szemmel nézi a kínai törekvéseket. Ma még nem látható világosan, hogy a Modi által indított gazdasági, oktatási, közigazgatási reformok mennyiben érik el céljukat, azonban vitathatatlan, hogy India olyan globális szereplő, amelynek viselkedése az egész világ fejlődésére befolyással bír. Itt hallgathatja meg a teljes beszélgetést.
- India 1.
- India 2.