„Előző évben kifejezetten az agresszív közlekedéssel kapcsolatos tapasztalatokról kérdeztük meg a közlekedőket. Az akkori felmérésünk eredménye azt mutatta, hogy ez a jelenség sajnos nagyon gyakori a hazai utakon. Most arra vagyunk kíváncsiak, hogy az elmúlt egy év, amit mindannyink életében főként a pandémia határozott meg, javított vagy tovább rontott ezen a helyzeten, változtatott-e, és ha igen, hogyan a hazai közlekedési kultúrán és szokásokon?” – mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) vezérigazgatója.

A NÚSZ Zrt. közvélemény-kutatásában a közlekedésben résztvevők tapasztalataira kíváncsi. Olyan kérdéseket vet fel, hogy milyen irányban változott az autósok közlekedési morálja 2020 tavaszához képest, több szabályszegést látni-e az utakon, növekedett-e a forgalom és az átlagsebesség, milyen hatással van az egy éve tartó pandémiás helyzet a közlekedésben résztvevőkre az egyén szintjén?

A kérdőívet kitöltők részt vehetnek egy nyereményjátékban is, amely során a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 10 darab megyei matricát sorsol ki. Az érvényesség évét, az érvényességi területet és a díjkategóriát (D1, D1M vagy D2) a nyertesek választhatják ki. A mini közvélemény-kutatás keretében megadott személyes adatokat (név, település, e-mail elérhetőség) a NÚSZ Zrt. kizárólag a kapcsolódó nyereményjáték lebonyolítására használja fel.

A nem reprezentatív online felmérés május 24-én zárul. A kérdőívet ezen az oldalon lehet kitölteni. A nyertesek nevét a NÚSZ Zrt. 2021. május 26-án közzéteszi nemzetiutdij.hu oldalán, valamint közösségimédia-felületein (Facebook és Instagram).

A NÚSZ Zrt. felelős állami vállalatként a jogszabályokban meghatározott feladatain túl évek óta nagy hangsúlyt fektet a hazai közlekedési morál javítására, a kulturált közlekedés népszerűsítésére és hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára. Az idei, minden eddiginél nagyobb kampánya keretében a Közlekedési Kultúra Napján indította el gyerekeknek szóló videópályázatát a témában. Azon és a ma indult online felmérésen túl a #közlekedjbiztonságosan kampány keretében az év hátralevő részében számos további társadalmi akcióval, többek között közlekedésbiztonsági témájú előadással és edukációs videókkal irányítja rá a figyelmet a témára.