A Raben Group Hungary értékesítési- és marketingvezetője elmondta: a fuvarozás az üzemanyagáraknak az egyik legjobban kitett ágazat, ami napjainkban óriási ártöbbletet eredményez. „Ha legekről beszélünk, akkor talán az egyik legkorábban a szállítmányozás vagy a logisztikai iparág került a piaci hatások alá. A tavasz folyamán ugyanis már megszületett az a döntés, ami kivette a hatósági árazás alól a fuvarozó cégeket is. Úgyhogy gyakorlatilag ez a hatás velünk van idestova fél éve" – részletezte Üveges Zoltán.

„Több mint egymillió négyzetméter raktárkapacitást működtetünk Európa-szerte, Magyarországon is csaknem 100 ezer négyzetmétert tesz ki ez a terület. Úgyhogy a gázár is nagyon komoly tételt jelent a létesítménygazdálkodásunkban" – fejtette ki az értékesítési- és marketingvezető.

A Nap Vendége műsorban szó volt arról is, hogy a logisztikai főszezon beköszöntével számottevően megemelkedett az export- és az importforgalom, ami miatt tovább nő az áruk hatékony célba juttatásának jelentősége. A vállalat erre reagálva még nagyobb hangsúlyt fektet tavaly elindított üzleti koncepciójára, amelynek keretében a különböző gazdasági fejlettségű térségek összekapcsolásával és a szállítási kapacitások még hatékonyabb kihasználásával optimalizálja szállítmányozási tevékenységét.

Üveges Zoltánt Lakatos László kérdezte a részletekről. A teljes interjút itt hallgathatja meg.