Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke az Indexnek azt mondta, hogy a szállodai szövetség számai nem is állhatnának messzebb a valóságtól, ugyanis a Balaton turisztikai térségben az adatokban semmilyen 30-40 százalékos visszaesés nem látszik.

Az év első hat hónapjában elenyésző, hozzávetőleg 2 százalékos visszaesés történhetett a vendégforgalomban, amely messze elmarad a szövetség 30-40 százalékos számaitól. Guller Zoltán meglátása szerint Flesch Tamás a megállapításaival senkit sem akart tévedésbe ejteni, csupán szervezetének olyan szűk rálátása van a szektorra, ami jelentős torzításokhoz vezet az általuk közölt számokban. A Balatonnál a szövetségnek csupán 85 szálloda a tagja, összesen 7553 szobával, miközben 210 szálloda 13 400 szobával található itt, és akkor még nem beszéltünk arról a 13 ezer kisebb magán- és egyéb szálláshelyről a maga 22 ezer szobájával, amelyre a szövetségnek semmi rálátása sincs – magyarázta az MTÜ elnöke, hozzátéve, hogy ezzel a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége torz képet fest a hazai turizmus helyzetéről. Fel is sorolt három ilyen tévedést a közelmúltból:

  • Idén januárban Flesch Tamás azt mondta, hogy a külföldiek száma stagnálni fog, ehhez képest az első hat hónapban megnőtt a számuk 16 százalékkal.
  • Az idei első negyedévre a szövetség elnöke azt mondta, hogy a szállodák 25 százaléka csődbe megy, ez sem történt meg.
  • Tavaly szeptemberben azt állította, hogy a vendéglátásban 25 százalékos létszámleépítés lesz, ezzel szemben munkaerőhiány van.

Guller Zoltán szerint aggályos és szakmaiatlan a balatoni szezonról annak kezdetén megállapításokat tenni, ugyanis valós képet a szezon végeztével lehet közölni. Szerinte az adatok pontosságát és hitelességét a kötelező adatszolgáltatás szavatolja, ugyanis a digitalizáció segítségével közel 50 ezer szálláshellyel kapcsolatban szinte mindenre rálátnak.

A turisztikai szervezet elnöke elmondta, hogy összességében jó évet és erős nyári turisztikai szezont várnak idén. Ahogyan a pandémia idején a belföldi, most a külföldi vendégforgalom diktálja majd a turizmus lendületét - jelezte Guller Zoltán, hozzátéve, hogy ha a körülmények nem változnak, akkor az év egészére a tavalyit meghaladó vendégforgalmat valószínűsítenek.

Sok a külföldi vendég, ami Budapestnek jó, a Balatonnak kevésbé

Flesch Tamás még a hét elején úgy nyilatkozott a Trend FM-nek, hogy vidéken jelent nagyon-nagy gondot a visszaeső belföldi vendégforgalom, mert a többlet külföldi vendég 80-90 százaléka Budapesten csapódik le.

"Látjuk a jeleket, hogy kevesebben mennek, mint korábban. Bízunk benne, hogy azért ez a helyzet javul, a vidéki szállodákat azonban ez kevésbé fogja vigasztalni. A Balaton nagyon gyengén indítja a szezont. Többen 30-40 százalékos visszaesésről beszélnek. A főszezonban ez javulhat, bízunk benne" - nyilatkozta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, aki azt is megjegyezte a Trend FM-nek adott interjúban, hogy remélik, július közepétől augusztus 20-ig ez változni fog, mert az az igazi főszezon.

Sőt hozzátette a következőket is: "a szállodák szenvednek a legjobban, a magánszálláshelyek pedig egy picit jobban teljesítenek. Nem tudjuk, hogy ez az egész szezonra jellemző lesz-e, de egy biztos, hogy a legnagyobb visszaesést a szállodáknál figyelhetjük meg. Nagyon nehéz megmondani, hogy milyen lesz a nyári szezon, mert az előfoglalások nem mutatnak túl pozitív képet. Nagyon sok függ az időjárástól. Azt lehet látni, hogy abban a pillanatban, hogy ha jó idő van, akkor hirtelen az utolsó pillanatos foglalások elindulnak. Ilyen időben, amikor esik az eső, akkor végképp nem jönnek foglalások. Sokan, akár az adott napon döntik el, hogy utaznak-e valahová. Nagyon nehéz megmondani, hogy mi lesz a szezonban, valószínűleg nem ez lesz a legerősebb szezonja a belföldi turizmusnak".

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a Trend FM-nek adott interjúban azt is megjegyezte, hogy "hál’ Istennek látszik, hogy a külföldi vendégek Magyarországra utazása nagyon erős, egyébként ez egész Európára jellemző. Mindenhol a belföldi turizmus vagy stagnál, vagy csökken, és a kiutazó turizmus erősödött meg. Mi arra következtetünk, hogy ennek azért van egy pici utó COVID hatása. Hiszen 3 éven keresztül vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan tudtak kiutazni. Sokan, akinek van pénze, azok most ezt pótolják be" - zárta gondolatait Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a Trend FM-nek adott interjúban. Itt hallgatható meg a július 4-én készült interjú teljes egészében.