Az idei rendezvényen a magyarországi innovációk mellett minden szem a cseh okos településfejlesztési gyakorlatokra szegeződött, ugyanis most Csehország volt a vendége a harmadik alkalommal megtartott Okos Város Konferenciának. Csordulásig telt a cseh megoldásokat bemutató stand előtti tér érdeklődőkkel, de az esemény résztvevői a magyar innovációkat látva is csak csettinthettek.

Magyarországon 2015 végén indult el a Digitális Jólét Program, amelynek célja, hogy az ország lakossága és a hazai vállalkozások is a digitalizáció nyertesei közé kerülhessenek. Ma már akadnak bőven olyan települések, amelyek győztesnek mondhatják magukat. Nem is feltétlenül azért, mert díjazták őket innovációs tevékenységük miatt az Okos Város Konferencián, hanem azért, mert a digitalizáció erejével hatékonyabbá, kényelmesebbé, általánosságban jobb minőségűvé tették a lakosaik életét.

Az energiapiramistól az okos sertéstelepig

Az idei eseményen polgármesterek, kiemelt közigazgatási szakértők és kiállítók vettek részt. Az idén előszőr meghirdetésre került, Az Év Digitális Faluja díjat független szakemberekből álló zsűri ítélte oda a pályázóknak négy különböző kategóriában, valamint egy különdíj is gazdára talált – mondta Nagy Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára a Trend FM műsorában. A településekben az innováció és okos fejlesztések mellett az is közös, hogy egyaránt néhány száz fős lakossággal rendelkeznek.

Az Év Digitális Faluja címet innovatív települési környezet kategóriában Alsómocsolád vehette át, amely a teljesség igénye nélkül okos közösségi teret alakított ki ingyenes wifi lefedettséggel, valamint létrehozott egy térségi interaktív közösségi közlekedést támogató rendszert, amelyet „Hazatér” névre kereszteltek. A Baranya megyei kistelepülés emellett tagja az okos települések európai hálózatának is.

A fenntartható épített és természeti környezet kategória győztese Nagypáli lett okos energetikai megoldásaival, amelyek egy energiapiramisba rendeződnek. Ezáltal sokkal jobban lehet mérni és gazdaságossá lehet tenni a közintézmények energiafogyasztását. A megvalósult fejlesztések nem csak a falu energiaellátását segítik, hanem zöld turisztikai attrakcióként is működnek.

Az alternatív energiatermelő eszközök használatában Füzérradvány sem akar lemaradni. Ezen a borsodi településen a helyi templomot például már napenergiával fűtik. A falu az innovatív társadalmi és közösségi jólét díjat azonban elsősorban nem ezért, hanem a két megnyitott DJP-pontért kapta, illetve azokért a digitális médiaműveltségi előadásokért, amelyeket a helyi lakosok, valamint kiemelten az idősek számára biztosítanak.

Nem tért haza üres kézzel Rábapordány sem, amely egy Magyarországon egyedülálló, de Európában is ritkaságnak számító okos sertéstelepet hozott létre. Itt minden folyamatot automatizáltak, a takarmányozás chipes azonosítás alapján történik. Nem érdemtelenül lettek az elsők az innovatív gazdasági ökoszisztéma kategóriában.

Végezetül a DJP különdíjat Bakonysárkány tehette zsebre, ahol kiépült egy Digitális Jólét Program pont, emellett a helyi iskolában olyan tanfolyamokat tartanak, amelyek során a fiatalok megismerkedhetnek a robotika rejtelmeivel, a 3D tervezéssel és nyomtatással. Emellett digitális adatgyűjtő meteorológiai állomást hoztak létre, amely pontos adatokat szolgáltat a helyi időjárási jelenségekről.

Nagy Balázs szerint a mostani konferencia is rávilágított arra, hogy megéri a digitalizációba, az okos város projektekbe fektetni, valamint csatlakozni a DJP-hálózathoz is.

A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg. Nagy Balázzsal, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárával Mattyasovszky Nóra beszélgetett.