• Az ázsiai részvények – Hongkong vezetésével – a kínai ipari tevékenység romlása és az amerikai kormány esetleges fizetésképtelenségével kapcsolatos aggodalmak miatt csökkentek.
  • A kínai HKComp 0,9%-kal, a CHNComp pedig 0,7%-kal csökkent. A japán Nikkei225 1,0%-kal, az ausztrál S&P/ASX200 0,9%-kal, a KOSP200 pedig 0,4%-kal esett.
  • A kínai feldolgozóipari aktivitás májusban már a második hónapja csökkenést mutat, ami a világ második legnagyobb gazdasága a Covid utáni fellendülésének lassulását jelzi.
  • A határidős ügyletek az EU szeánsz alacsonyabb nyitását jelezték, a DAX körülbelül 0,5%-ot csökken és 15 870 pont körül mozog, az EU50 hasonló változást mutat.
  • A Global Semiconductor Conference során a Goldman Sachs a félvezető szektor jelentős élénkülését jósolja a jövő évre, ami a koreai vállalati nyereségességnek lendületet adna. Az alacsony globális befektetői pozíciók jelentős nyereséget eredményezhetnek. Az olajárak a gyengébb keresleti jelzések és a közelgő OPEC+ csúcstalálkozót megelőző bőséges kínálat miatt négy hete a legnagyobb esést szenvedték el. Az energetikai vállalatok lehúzták az S&P 500-as indexet. Az OIL.WTI ismét 70 dollár alatt mozog.
  • Tegnap a Nasdaq 100 0,4%-ot erősödött, de a napi csúcs alatt zárt, mivel a befektetők a mesterséges intelligenciaaz indexre való hatását elemezték. Ma az US100 határidős jegyzései 0,35%-kal alacsonyabban, 14 355 pont körül mozognak.
  • Német és francia inflációs adatok és kötvényhozamok várhatóak ma.
  • Fed: Mester úgy látja, hogy nem kell további bizonyítékokra várni, és erősebbnek találja a kamatemelés mellett szóló érveket. A közelmúltbeli adósságplafon-megállapodás jelentős bizonytalanságot szüntet meg, de a döntést még befolyásolhatja az NFP és a következő júniusi inflációs jelentés.
  • A keményvonalas republikánusok kihívásai ellenére Kevin McCarthy, a képviselőház elnöke bizakodását fejezte ki az amerikai fizetésképtelenséget megakadályozó jogszabály meghozatalával kapcsolatban, mivel a képviselőház szabályalkotási bizottsága jóváhagyta a törvényjavaslatot.
  • Az adósságkorlátról szóló megállapodás csökkentené a szövetségi kormányzati programokra fordított kiadásokat, de minimális hatással lenne a következő tíz évben a várhatóan 20 billió dollár körüli költségvetési hiányra.
  • Kedden a képviselőház szabályalkotási bizottsága továbbvitte a törvényjavaslatot. Ez megnyitja az utat a döntő fontosságú szavazás előtt, amelyre ma kerülhet sor.
  • A kriptovaluták estére estek, a BTC 2,0%-kal, az ETH pedig 1,7%-kal került lejjebb, mivel a befektetők az amerikai adósságplafonról szóló megállapodás alakulását figyelték. A hangsúly a közelgő, mára tervezett képviselőházi szavazásra összpontosul.

A JAP225 mélyebb korrekciót tapasztalt, miután több évtizedes csúcsot ért el. Ma az index 1,1%-kal mozog alacsonyabban, ami a gyengébb ipari termelési adatot tükrözi. H4 időkeret. Forrás: xStation 5

A Gazdasági Naptár mai napra szóló pontjait ITT tekinthetik meg.