Az Opel Dakar Team navigátora azt mondta: tavaly sok kritikát kaptak a verseny szervezői, mert túl nagy átlagsebességű pályákat alakítottak ki. Most hasonló érzése lehetett Szaúd-Arábiában is a pilótáknak. Bunkoczi László szerint a holnapi etap lesz az egyik legnehezebb a Dakaron, amely január 15-én, Dzsiddában zárul.

A páros végül szaúdi idő szerint este nyolc óra után ért a táborba, a több mint 330 kilométeres mért etap után még jó 250 kilométert kellett vezetniük. Az autó karcolásmentes maradt, bár technikai hiba azért ismét nehezítette a versenyzők dolgát.

Az Opel Dakar Team pilótája és tulajdonosa, Szalay Balázs szerint ennek ellenére eredményes napot zártak.

A mezőny csütörtökön Rijádból indulva egy 456 kilométeres mért szakaszt teljesít Al Qaisumahba menet. A 4. szakaszt az autósoknál a katari-francia páros, Nasszer al-Attijah és Matthieu Baumel nyerték, tizenegy másodperccel megelőzve a Peterhansel, Boulanger francia duót,  és másfél perccel a dél-afrikai  Lategan, Cummings párost. Nasszer al-Attijah sorozatban harmadik szakaszgyőzelmét aratta, de az összetettben még mindig Peterhanselék vezetnek.

A szervízcsapat nélküli, Original by Motul kategóriában Gyenes Emánuel eddigi legjobb szakaszát futotta, óriásit motorozott, és megszerezte a győzelmet. Eredményével felkapaszkodott a kategória harmadik helyére, hátránya mindössze hat perc Roman Krejci mögött.

Magyar érdekeltség még, hogy a kamionosoknál a Fazekas Károly-Horn Albert-Csákány Péter összetételű csapat a Scania színeiben a 13. helyen végzett a legutóbbi, összesen 813 kilométeres szakaszon. Itt egy orosz team lett a befutó.

A motorosoknál a spanyol Joan Barreda ért célba elsőként, ezzel pedig a második helyen áll összetettben Xavier De Soultrait mögött.

A Dakar első napjairól itt, a negyedik napról pedig ide kattintva olvashatnak.