Zám Donát szerint az Opelnél két trend uralkodik. Amíg gőzerővel fejlesztik a hibrid, illetve elektromos modelleket, addig nem állt le a belső égésű motorok fejlesztése sem. Ennek bizonyítéka, hogy nemrég kezdődött el az 1,2 literes, háromhengeres turbó benzinmotor gyártása Szentgotthárdon. Ez az erőforrás bármiféle elektromos rásegítés nélkül is akár kevesebb széndioxidot bocsát ki, mint a régebbi fejlesztésű erőforrások, némi elektromos rásegítéssel.

Vannak gyártók, akik nemrég dobták piacra az utolsó belsőégésű motorcsaládot. Figyelembe véve, hogy a motorpaletta lecserélése legalább tíz év gyártónként, a belső égésű blokkok még sokáig velünk maradnak. Elsősorban egyébként a prémium szegmens az, ahol a kibocsátási normák csak villany rásegítéssel teljesíthetőek, ugyanis itt nagyságrenddel nagyobb teljesítményt várnak el a vásárlók, mint a volumengyártók termékeinél.

Persze megállíthatatlan a hibridek terjedése – mondja a termékfelelős. Zám Donát szerint 2023-24-ben várható az, hogy minden gyártó teljes modellpalettáján kínáljon alternatív hajtásláncot is, a hagyományos motorok mellett. A teherfuvarozásba is betör az elektrifikáció, ugyanis Brüsszel a haszongépjárművekre is kiterjeszti a kibocsátási kvótákat. Az Opel már idén piacra dobja a tisztán elektromos Vivarot. A kisbusz egy töltéssel 300 kilométert tud majd megtenni, és mindenfajta korlátozás nélkül hajthat majd be akár lezárt belvárosi övezetekbe is.

Andor Attila interjúja.