A GVH nyilvános workshop keretében vitatta meg a reklámipar szereplőivel a megújuló influenszer-marketing útmutató tervezetét.

Zenisek Andrea, a GVH Fogyasztóvédelmi Irodájának vezetője a workshopot követően a Trend FM-nek elmondta: még mindig gyakori probléma, hogy az influenszerek szabálytalanul népszerűsítenek különféle termékeket és szolgáltatásokat. Például elmarad annak feltüntetése, hogy ellenszolgáltatásban részesültek.

Hozzátette: arra is figyelniük kell a fiatalkorú vagy gyermek követőkkel rendelkezőknek, hogy tiltott az alkohol- és dohánytermékek reklámozása. Sőt, az influenszerek az illegális elektromos cigi, az Elf Bar miatt is a hatóságok célkeresztjébe kerülhetnek.

Gyakorlati példákkal segítenek a véleményvezéreknek

A Gazdasági Versenyhivatal 2017 végén publikálta influenszer-marketinggel kapcsolatos gyakorlati útmutatóját, amely közérthető, a mindennapi gyakorlatban felhasználható segítséget nyújtott a jogkövető piaci szereplőknek, az így hirdető cégeknek, a közvetítő- és reklámügynökségeknek, illetve maguknak a véleményvezéreknek is.

A GVH az elmúlt hónapokban felülvizsgálta és megújította a segédanyagot, hogy az lépést tartson az eltelt időszak technológiai fejlődéséből fakadó új elvárásokkal, illetve az időközbeni versenyhivatali és bírósági döntések iránymutatásaival. A dokumentum továbbra is gyakorlatközpontúan, pozitív és negatív példák bemutatásával igyekszik támogatást adni.

Társadalmi konzultációt is folytattak a felfrissített iránymutatásról, amely során élénk érdeklődéssel találkoztak a reklámszakma oldaláról. Múlt pénteken pedig egy nyilvános, online módon is közvetített workshop keretében vitatták meg a dokumentummal kapcsolatban érkezett javaslatokat és felvetéseket. Az eseményen a versenyhivatal munkatársai részletesen válaszoltak a konzultáció során felmerült észrevételekre és a résztvevők kérdéseire.

A nyilvános társadalmi egyeztetések lezárulását követően a versenyhatóság várhatóan 2022 őszén teszi közzé megújult véleményvezér-útmutatóját a honlapján.

(Illusztráció: Pixabay)