Zám Donát szerint gyakorlatilag ma már nincs kategória villany rásegítés nélkül. A kisautók világában a legtöbb városi modellt lágy hibrid rendszerrel látják el. Ezek az autók ugyan kizárólag elektromos árammal nem tudnak haladni, de a viszonylag kis méretű akkumulátor a gyorsításokban, elindulásokban segít. Mind az autó teljesítményét megnöveli enyhén, mind pedig csökkenti a károsanyag-kibocsátását. Szintén népszerűek a teljes hibrid modellek, melyek jellemzően még mindig nem képesek tisztán elektromos haladásra, de a lágy hibridekhez képest komolyabb képességekkel rendelkeznek. Az első, már zöld rendszámra is jogosult kategória a plug-in hibrideké, ezek a modellek már tisztán elektromosan is képesek érdemi távolságokat megtenni.

A teljesen elektromos autók mezőnyében az Opel a Corsa-e modellel van jelen, melybe egyáltalán nem kerül benzinmotor, így sohasem kell tankolni bele, ugyanakkor nagyjából 300 kilométert tud megtenni.

Töretlen a városi terepjárók népszerűsége, az elmúlt évtizedben hatalmasat fejlődött a kategória. Zám Donát szerint komoly mérnöki kihívást jelent a magasabb építésű, nagyobb kerekeken járó, nehezebb modelleket úgy megépíteni, hogy azok a mai kor környezetvédelmi célkitűzéseit is teljesítsék. Itt sok esetben már nem elég a lágy hibrid rendszer beépítése – nagyobb akkumulátorokra, több erőre van szükség. A termékkoordinátor azt mondta, ebben a kategóriában már a konnektoros, vagy plug-in hibridek, azaz a teljesen elektromos módban is működő hibridek térhódítása várható. Itt fontos különbség a kisautókhoz képest, hogy a villanymotor nemcsak rövid idejű kiegészítője a benzinmotornak,   hanem önmagában is meg tudja hajtani a járművet. Az Opel Grandland X tisztán elektromos módban 55 kilométert képes megtenni.