Az indulók valamennyi feladatát, előadott koreográfiáját előre rögzítik iskolájukban és kiküldik a világhírű táncszemélyiségekből álló kilencfős zsűrinek. Ugyanakkor épp az online megrendezés teszi lehetővé, hogy a verseny egyes eseményeit a nézők is nyomon követhetik és interneten szavazhatnak a döntősökre. Voksaik alapján ítélik oda a közönségdíjat. Magyar részről van is kire figyelni, hiszen már a középdöntőben van Nagy Gvendolin, a Magyar Táncművészeti Egyetem hetedéves hallgatója, aki klasszikus balett variációként a Csajkovszkij zenéjére készült Petipa Csipkerózsika című balettjéből az Orgonatündér szólóját adja elő, az előírt modern darabok közül pedig Richard Wherlock Tavaszünnep című művét táncolja.

A verseny szervezőinek idei újítása, hogy először rendezik meg az ifjú koreográfusok versenyét, amelyen klasszikus balett és modern kategóriában magyar résztől két – két fiatal alkotó és előadó indult.

Lausanne már évtizedek óta a fiatal tehetségek nagy dobbantója a nemzetközi karrier felé, hiszen a díjak többsége a világ legjelentősebb társulataihoz és iskoláihoz szóló ösztöndíj. Magyar résztől a legnagyobb sikereket 1982-ben Volf Katalin és Kovács Tibor, 1990-ben Aleszja Popova, 2008-ban pedig Felméry Lili érte el, élen végezve Svájcban.

 

 

(A képen Nagy Gvendolin, fotó: Mészáros Csaba)

 

 

A Táncverzum című adásban a szerkesztő-műsorvezető Péli Nagy Kata Brieber Évával, az Táncművészeti Egyetem tanszékvezető - helyettesével latolgatta az idei esélyeket.