Ha látták a Netflixen futó Unortodox című sorozatot, tudják, mennyire szigorú szabályok szerint élnek a haszid zsidó családok, és könnyen fel tudják idézni a férfiak egységes fekete viseletét is. Azt viszont biztos nem gondolnák, hogy a New Yorkban vagy Londonban lakó ortodoxok gardróbjába Somogy megyéből érkeznek ezek a tradicionális öltönyök. A JT Ruhaipari Kft. egyike azon néhány textilcégnek, amely a világban élő haszid családok igényeire specializálódott, és kizárólag exportra, hagyományőrző férfiruházat gyártásával foglalkozik.

Lo speciale Unorthodox Esty e la scelta della fuga - Moked

Részlet az Unortodox c. Netflix sorozatból, Forrás: Giornale.it

A modellek kitalálásához nem kell túl nagy fantázia, hiszen ennek a vallási közösségnek nem a hiúságról szól az öltözködése. A tavalyi szabásminta szinte pont ugyanolyan, mint a húsz évvel ezelőtti – miután ez a máig használatos viselet a 17-18. századi lengyel nemesi öltözet reinkarnációja.

„Pár éve kicsit szűkebbre varrjuk a nadrágokat, ennyiben követjük a trendet – mondja Gábor Tamás, a cég ügyvezetője. – Ami a felületes személő számára viszont nem derül ki, hogy a fekete százhúsz árnyalatával dolgozunk, merthogy ezeket a ruhadarabokat a színárnyalatuk, és minimális mértékben a mintázatuk is megkülönbözteti – attól függően, melyik évben, melyik ünnephez, szertartáshoz kapcsolódnak. Például Purim ünnepére kicsit szürkésebb, ezüstösebb fekete öltönyt szokás felvenni, és aki megteheti, hogy megadja a módját, az minden évben új kollekciót vásárol magának erre az alkalomra.”

Érdekessége a piacnak, hogy ezek a családok nagyon közel élnek egymáshoz, lakónegyedeket népesítenek be, így kevés üzlettel ki lehet szolgálni őket. Gábor Tamásék számára a kínai gyártók jelentik a konkurenciát, amelyek a legnépszerűbb termékek szűkebb kinálatát gyártják nagy mennyiségben, de nehézkes és rugalmatlan kondíciók mellett. Egy lélektani előnye biztosan van a magyar gyárnak.

Gábor Tamás,

a JT Ruhaipari Vámszabadterületi Kft. ügyvezetője

Gábor Tamásnak, aki két éve vette át a cég ügyvezetését – ahogy az előbbi példák is mutatják – jó néhány helyi sajátossággal meg kellett barátkoznia, szerencsére ebben remek szakemberek segítik. A ruhaipar előtt számos helyen dolgozott: például az ESSO-nál, a MOL-nál vagy az MVM-nél. Ült londoni, bécsi, prágai, de miskolci irodában is, alapvetően multi-környezetből érkezett Nagybajomba. Ami igazán érdekli, az a változásmenedzsment.

„Ez a feladat szépsége: hogyan lehet mozgásba hozni egy harminc éve, változatlanul üzemelő céget, hiszen a változást kikényszeríti a világ. Eddig úgy gondoltam, hogy az emberek belső motivációja nagyon hasonló New Yorkban, Londonban, Prágában. Aki dolgozik, az szeretné, hogy a munkájának értéke legyen, megbecsüljék. Itt viszont azt látom, hogy ezek a pici, somogyi falvak olyan messze vannak mindentől, hogy ha tíz-húsz százalékkal emelkedik a dolgozók fizetése, akkor sem érzik azt, hogy ennek hatására az életükben jelentős változás állhatna be. Bár korábban azt tanultam, hogy az anyagi motiváció az egyik legerősebb, most úgy érzem, ezt a közösséget máshogy kell motiválni, ami nagyon izgalmas kihívás.”

A szatmári zsidók az egykor Magyarországhoz tartozó Szatmárnémetiből származnak; olyan holokauszttúlélők leszármazottai, akik a háború után a New York-i Williamsburgben vagy Izraelben, esetleg Londonban kezdtek új életet. Emiatt, ha a ruhájuk címkéjén a Made in Hungary-felirat áll, az számukra értéket képvisel. Gáborék emellett rugalmasan állnak a megrendelésekhez, a váratlanul beeső tételeket könnyen befogadják, és viszonylag gyorsan le is szállítják.

Mivel a haszid családokban átlagosan hat-nyolc gyerek születik, a piac magától öt százalékkal nő évente. Nincs az a veszély, hogy egy másik divatirányzat lesz menőbb idén, és a Covid miatt sem váltottak tréningre az ortodoxok. A tradicionális öltözéket már hordják a nyolc-tíz éves fiúk is, innen indul a méretezés. A tizenöt-húsz alapmodellből hetvenféle szabásmintával operálnak Gábor Tamásék, így a cég 120-150 ezer öltönyt gyárt egy évben, ez 1,3-1,5 milliárd forint forgalmat hoz. A munkaerőhiány miatt többet nem tudnak vállalni.

„Gondolkodunk a szakképzésen (amely mára teljesen megszűnt) és az automatizáción, a digitalizáción is. Előbbi kemény dió, a fiatalok sajnos, nem ilyen típusú munkahelyen képzelik el a jövőjüket. Utóbbi pedig amiatt problémás, mert a férfi felsőruházat gyártása nagyon nehezen automatizálható, kifejezetten élőmunkaigényes. Egy öltöny elkészítését ma már ötven-hatvan műveleti egységre bontjuk, mivel szakképzett munkaerőt szinte lehetetlen találni, ezért a leegyszerűsített folyamatrészeket adjuk ki a dolgozóknak. Ezt azt jelenti, hogy valaki napi nyolc órában csak válltömést vagy gallért varr éveken át. Nem hiába sok a női munkatársunk, hiszen a kézügyességük és a monotóniatűrésük is jobb.”

A szabás, varrás mellett a vasalás is feladat az üzemben – a hatvan-nyolcvan fokos gőz elviselését a nyári melegben a pénteki fagylalt-nappal próbálják elviselhetőbbé tenni.

 

A cégben – a környék lakosságából adódóan is – sok a magát romának valló munkatárs, összesen kétszázötven dolgozót foglalkoztatnak jelenleg. A pandémia munkaerő szempontjából megviselte a vállalatot: a nyugdíjas korú kollégák a járvány miatt nem vállalták, hogy közösségbe járjanak dolgozni. A helyükre kilencven-száz új munkatársat vettek fel, akik egy része azóta lemorzsolódott. „A környéken nagyon rossz a tömegközlekedés, a kisebb falvakból kifejezetten nehéz bejárni – magyarázza az ügyvezető. – Egy osztrák vagy német gyári munkás fenn tud tartani egy autót, amivel eljut a húsz-harminc kilométerre fekvő munkahelyére – nálunk ezt úgysem tudják megoldani a kollégák, hogy viszonylag jó fizetést adunk. A munkabér több mint tíz százalékát utaztatásra fordítjuk, azaz saját gyári buszokkal hozzuk-visszük Kaposvárról és az apróbb településekről a munkatársakat. A falvakban élő munkatársainknak prioritás a veteményes, a háztáji állatok gondozása – emiatt sokszor korábban elkéredzkednek vagy nem tudnak túlórát vállalni. Szeptember-októbertől szokás, hogy fát gyűjtenek télre az erdőből, még akkor is, ha a bérükből tudnának fát rendelni. Miután így nőttek fel, ezt előbbre valónak tartják, mint a saját munkájukat, amiért fizetést kapnak.”

Gábor Tamással A nap vendége műsorunkban Lakatos László beszélgetett. A teljes beszélgetést itt meghallgathatják: