A kabinet 60 milliárd forintnyi budapesti fejlesztés költségeit vállalná át, a főpolgármester ugyanakkor inkább tömegközlekedési járműbeszerzésre költene, és erre uniós hitelt venne fel. Ehhez viszont a kormány jóváhagyására van szüksége.

 

A Portfolio.hu felmérése szerint a budapestiek döntő része, több mint 95 százaléka szerint a fővárosi vezetésnek és a kormánynak akkor is együtt kell működnie, ha politikai vitáik vannak egymással. Sőt, 93 százalék szerint az a dolguk, hogy megoldásokat találjanak a problémákra. Több mint 95 százalék úgy tartja, hogy a fejlesztéseknek nem szabad együtt járniuk adóemeléssel és eladósodással.

 

A Trend FM-nek a felméréssel kapcsolatban nyilatkozott a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. Fürjes Balázs azt mondta, hogy a HÉV-ek fejlesztése van most a legelőkészítettebb állapotban, ezt az Európai Unió állná teljes egészében, és 3 év alatt valósulhat meg. A 44 éves átlagéletkorú szerelvényeket először a szentendrei és a Ráckeve, illetve csepeli vonalakon válthatják le. Beszélt arról is, hogy a 60 milliárdos, kormányzati részről felajánlott fejlesztés a rakpartokat átalakítását, a Gellérthegyi Sikló megépítését és a budai fonódó villamos folytatását jelentené elsősorban. Fürjes Balázzsal, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárával Nagy Károly beszélgetett.