A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet 1934-ben rendeztek meg először. A 155 kilométeres táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre Balatonfüredről indulva. Az idei Kékszalagra 535 hajó nevezett, 27 hajóosztályban.

Harmadik helyen ért célba a Kaiser Kristóf irányította MKB-Prospex, 18 óra 40 perc 09 másodperces idővel. A csapat tagjai: Dr. Kaiser Kristóf, Pajor Szabolcs Levente, Munka Márton, Szigeti Stacey, Horváth Miklós, Pajor Zsombor.

„Az MKB már számos alkalommal állt ki a magyar sportélet mellett. Magyarország egyik legsportosabb pénzintézeteként ezt kötelességünknek is érezzük. Több sportág támogatásában az egyik nagy állandóságot a vitorlás sport támogatása jelenti számunkra. Dr. Kaiser Kristóf koordinálásával ez a csapat igen jó eredményeket ért az elmúlt években. Gratulálok az idei eredményükhöz!" - mondta Dr. Csapó András, az MKB Bank vezérigazgató-helyettese.

„Mi lehet a kapcsolat egy balatoni verseny katamarán és az egyik meghatározó lízingcég között? Amikor 2017-ben megismertem dr. Kaiser Kristófot, láttam az eredményorientált személyiségét, fiatalos lendületét és a belőle áradó dinamizmust. Ezután nem volt kérdés számomra a párhuzam. Számunkra is fontosak ezek az értékek, hiszen lízingcégünk is olyan biztos technológiai alapokon nyugvó vállalkozás, amely a lendületes csapatmunkával dinamikus fejlődést mutat, csakúgy, mint Kristófék az elmúlt években. A csapat folyamatosan megújul, hiszen technikai sportág révén keresik és alkalmazzák a legjobb technológiai innovációkat, melyek lehetővé teszik a kitűzött célok elérését. Ez a szemlélet tükröződik az MKB-Euroleasing vállalati kultúrájában is, hiszen folyamatos fejlesztéseinkkel, széles termékpalettánkkal és ügyfeleink megbecsülése révén elértük, hogy Magyarország egyik legkiemelkedőbb, digitális fejlesztésekre építő lízingtársasága legyünk, melyet megújult arculatunkkal is szeretnénk kifejezni." - mondta Vály Judit, az MKB-Euroleasing, vezérigazgatója.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is büszkén támogatjuk az MKB-Prospex Sailing Teamet. Azt gondolom, hogy a vitorlázás sokban megegyezik a befektetések kezelésével. Alapvetően „gyengeszeles" időben kell a legjobb teljesítményt hozni stabilan és hosszú távon, de a viharos időkben, mint az elmúlt néhány hónap, is biztonságosan és higgadtan képesnek kell lenni átlavírozni a hullámokon." -mondta Benczédi Balázs, az MKB-Pannónia Alapkezelő vezérigazgatója.