Rádióműsor
-
00:00
-
06:35
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
A hosszú hétvége legjelentősebb eseménye minden bizonnyal Ferenc pápa háromnapos apostoli látogatása volt, amit számos aspektusból lehet és kell is értékelni. Ebben Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke lesz segítségünkre a Reggeli Monitorban, a Trend FM napindító hírműsorában. Keddtől kezdi meg működését a 3 nagy hazai bank fúziójával létrejött legújabb magyar pénzintézet, az MBH, amely 11 ezer milliárd forint mérleg főösszegével a második legerősebb szereplő lesz a hazai pénzpiacon. Megjelenése vajon hogyan rendezi át az erőviszonyokat a hazai bankpalettán? Erről beszél az Mfor és Privátbankár szakértője Csabai Károly 7 óra után pár perccel. Újra kötik biztosításaikat a gazdák, mivel tömegesen bontották fel eddigi szerződéseiket a pénzintézetek a tavalyi aszály miatti rekord összegű kifizetések miatt. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének szakértője Póczik András az új helyzetet értékeli. Szó lesz még arról, hogy zsugorodó gazdaság mellett is nőtt idehaza a foglalkoztatottak száma a KSH legfrissebb márciusi adatai szerint. Klasszikus zenei életpályamodell kialakítását szorgalmazza Vashegyi György, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. A pénzpiacok reggeli nyitásáról pedig Miró Józseffel, az Erste Befektetési Zrt. stratégájával beszélget a műsorvezető Imre Lőrinc. Az adást Péli Nagy Kata szerkesztette.
- Belehallgatás:
-
11:05
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
14:35
-
15:05
Világjáró Magazin
Jól tükrözi a globális környezeti problémák ellentmondásait a Föld harmadik legnagyobb szigete, Borneó. Itt található a világ egyik legnagyobb esőerdeje, noha a gyarmati időkben és az elmúlt évtizedekben is hatalmas erdőpusztítások történtek. Napjainkban leginkább a pálmaolaj-termelés és az orvvadászat veszélyezteti a térség természetvilágát, miközben vannak környezetvédelmi előrelépések kormányzati és nemzetközi szinten is. A Világjáró Magazin adásában szó lesz a történelmi visszatekintés mellett a hosszú házakról és az orángután-etetés kalandjairól is!
- Belehallgatás:
-
15:35
Gyűjtő
Az Evocations, “nomád” nemzetközi rajzkiállitás koncepcióját művészek, galéristák, múzeumok Hegyi Lóránd vezetésével, koordinálásával közösen alakították ki. Az elmúlt évtized válságjelenségei: a covid világjárvány, a fenyegető társadalmi, politikai, háborús események mindannyiunkat nyomasztják. Az Evocations című kiállítássorozat ezeket a szorongató érzéseket tárja fel finom, intim, személyes megközelítésben, amelyre szinte csak a rajz műfaja képes. Nem megoldást keresnek a művészek, hanem sejtetik az érzelmi, pszichikai nyomást. A nemzetközi kiállítássorozat első tárlata a Faur Zsófi Galéria látható május 15-ig. Hegyi Lóránd művészettörténésszel, a kiállítás kurátorával Gereben Kata beszélgetett ma a Gyűjtőben.
- Belehallgatás:
-
16:05
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Aumovio névre vált a Continental az autóipari szektora
A Continental Csoport Automotive szektora az Auto Shanghai kiállításon jelentette be jövőbeli márkanevét, immár független autóipari vállalatként.
- Aumovio névre vált a Continental az autóipari szektora
- Életmentő segítség lehet a macskáknak az 1 százalék
- Nem hozta meg a várt eredményt az árrésstop
- Hogyan lehet versenyképesebb a magyar tudomány?
- Nem változtatott a FED az alapkamaton
- Fejlődik a hazai 5G hálózat, a lakosság fele már eléri a technológiát
- 200 éves az MTA – Elindult a Magyar Tudomány Éve
- „A közösség tudása, a tudás közössége” – kiállítás az MTA első 200 évéről
- Ingatlan vagy nyugdíj? Erre spórolnak az önkéntes pénztárakban
- Fékezett egyet az infláció
- XIV. Leó az új pápa – Amerikai bíborost választottak meg a katolikus egyház élére
- Folytatódtak a támadások India és Pakisztán között
- Kátyúban ragadt a magyar ipar
- A pápaválasztáson és egy kéményen a világ szeme
- Ezek a blokklánc-forradalom új dimenziói
- Van élet a mesterséges intelligencia nélkül?
- Indul a magyar gyorsjelentési szezon – Gyengén muzsikál a kiskereskedelem
- Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a Navigator
- Kifújt az árrésstop – Nem lesz felvásárlási láz
- Miért veszélyesek a sötét mintázatok a kereskedelemben?
- Újabb háború a láthatáron – Feszült a helyzet India és Pakisztán között
- Az árrés szabályozása sem pörgette fel a bolti vásárlásokat
- Vajon mit lép a Fed a vámháborúra?
- Új lendület jöhet a lakáspiacon
- Tovább fékez a magyar gazdaság, ezt jelzi a magyar BMI
- Akadémiai elismerésben részesült a Richter vezérigazgatója
- 3 millió devizahiteles reménykedhet – ezt ajánlja a szakértő
- Hogyan tovább, Románia?
- Kevesebb füst, nagyobb versenyképesség – új irányt vehet az EU?
- Egy korszak lezárul, vége a Skype-nak
- Komoly kockázatokra figyelmeztet a Költségvetési Tanács
- Pengeélen táncolnak a bitcoinbányászok
- Rekordmeleg nyár jön, mégis a mediterrán nyaralás a trendi
- Trump újra akcióban: 100 százalékos vámmal sújtja a külföldön forgatott amerikai filmeket
- Orosz-ukrán háború: béke nagyon nehezen lesz, de tartósabb tűzszünet tető alá hozható
- Ez is bevethető, hogy versenyképes legyen a cég
- Kettős présben a magyar agrárszektor
Friss hírek
-
Aumovio névre vált a Continental az autóipari szektora
A Continental Csoport Automotive szektora az Auto Shanghai kiállításon jelentette be jövőbeli márkanevét, immár független autóipari vállalatként. -
Életmentő segítség lehet a macskáknak az 1 százalék
Elindult a visszaszámlálás a személyi jövedelemadó bevallásoknál és az alapítványok 1%-ot gyűjtő kampányaiban is. -
Nem hozta meg a várt eredményt az árrésstop
Jövőre akár 5 százalék alatt is maradhat az infláció – mondta a Trend FM-nek az Erste vezető makrogazdasági elemzője. -
Hogyan lehet versenyképesebb a magyar tudomány?
A héten tartották a Magyar Tudományos Akadémia 199. közgyűlését, amely egyben az alapításának 200 éves évfordulóját ünneplő MTA bicentenáriumi rendezvénysorozatának nyitánya is volt. -
Nem változtatott a FED az alapkamaton
Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény nem módosított az alapkamaton, pedig Donald Trump nyomás alá helyezte a jegybank elnökét.