Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Havi alapon csökkent az építőipar termelési volumene júliusban. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 2,1 százalékkal esett vissza az ágazat júniushoz képest. Éves összevetésben viszont 22, 7 százalékkal múlta felül a júliusi adat a tavalyi alacsony bázist. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek elmondta, hogy nem kell lassulástól tartani, amit a szerződésállományok 80 százalék fölötti növekedése is jelez. Ugyanakkor jelentős kockázat, hogy a munkaerőhiány mára minden alágazatba és szakmába átszűrődött. Tíz éves csúcsra emelkedett az új-autó eladások mértéke augusztusban az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint. Az előző év azonos időszakához képest 865 ezer darabbal több autót adtak el, ami 5,6 százalékos növekedést jelent. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke elmondta, a piacot egy általános fellendülés jellemzi. Jelentős versenyhátrányban van Európa a digitalizáció területén Észak-Amerikával és Ázsiával szemben- erről Deutsch Tamás a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos beszélt a Trend FM-nek. Hozzátette, hogy a magyar és az európai piacfejlesztés csak közös összefogással, összehangolt stratégiával képzelhető el. A Boeing tervezi meg az új amerikai elnöki különgépet. A vállalat egy 600 millió dolláros megrendelés keretében alakít át két 747-8-as Jumbo repülőgépet. A projektre az elnöki flotta elöregedése miatt van szükség, a jelenleg forgalomban lévő Boeing 747-esek ugyanis már több mint harminc éve repülnek. Az Aeromagazin főszerkesztője a Trend FM-nek elmondta, hogy elsősorban presztízskérdés volt a Boeingnek, hogy ők szállítsák az elnöki gépeket. Nem feltétlenül az uniós támogatások határozzák meg a magyar gazdasági növekedést – mondta Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a Fókuszban rendezvénysorozat gazdasági konferenciáján. Vitályos Eszter szerint egyre hatékonyabb az uniós források felhasználása, már valamennyi fejlesztési programban meghirdették a 2014-2020-as időszak 9400 milliárd forint keretét. Az államtitkár szerint fontos szempont a kis- és középvállalkozások segítése, aminek egyik lépése volt a pályázati rendszer egyszerűsítése és a digitalizált adminisztráció is.
-
11:05
Menni-Enni
A Menni-Enni mai adásában beszámolunk egy jótékonysági motoros felvonulásról, majd megtudjuk, milyen különlegességekkel vár az idei OMÉK. A műsor második felében pedig büszkélkedünk: egy világbajnokságon szépen szereplő fiatal szakács hölgyről és egy – a Great Taste Awards Top 50-esébe bekerült - magyar tökmagolajról.
-
13:05
-
13:35
-
15:05
-
15:35
-
16:05
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
Idén már 12.alkalommal rendezték meg a COOP-Rallyt, ahol az üzletlánc a minőségi meóagyar élelmiszereket igyekszik bemutatni. Összeállításunk a rally második napján készült. Az OVB Magyarország szakértői ma délután az önsegélyző pénztárak sokoldalú lehetőségeit elemzik.
-
17:10
-
18:05
Hétfő - Egy nő
Marjai Kamilla, pszichopedagógus, addiktológiai konzultáns, színházi szaknevelő, és Laposa Julcsi, Aranypáva Nagydíjas népzenész. A riporter Kutasi Judit.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Intenzív elmozdulás tapasztalható a mobilitási szolgáltatások piacán
A Wallis Autókölcsönző Kft., a Sixt Hungary sales, marketing és ügyfélszolgálati igazgatója elmondta, hogy az ügyfelek igényei nagyon gyorsan változnak, és ehhez alkalmazkodnia kell a kínálatnak.
- Intenzív elmozdulás tapasztalható a mobilitási szolgáltatások piacán
- Komoly fordulat állhat be a logisztikai ágazatban
- Éhes a versenytársakra az UniCredit – Black Friday: jó formában az amerikai gazdaság
- Tudományos Expo: inspiráció a fiataloknak
- Gőzerővel folynak a mesterséges intelligencia-fejlesztések
- Lemondott az amerikai tőzsdefelügyelet elnöke
- Életbe lépett az ideiglenes tűzszünet a libanoni Hezbollah és Izrael között
- Mi a különbség a szürkehályog- és a lencseműtét között?
- Hol tart a fintech? Nemzetközi konferencia Budapesten
- Hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek vehették át ösztöndíjaikat
- Koncertsorozatuk megvalósításához támogatókat keres Magyarország legfiatalabb kamarazenekara
- A zöldségárakra is rányomta a bélyegét a spanyol árvíz
- Jelentős változások jöhetnek 2026-tól a budapesti parkolási rendszerben
- Nagyon véres, feszültségekkel teli két hónap várható az esetleges egyezkedés előtt
- Reflektorban az ártalomcsökkentés: a tudomány és a technológia elhozza a jövőt
- Egy egyszerű megoldás, ami életeket menthet
- Az amerikai GDP jelentés kulcsfontosságú lesz a piac szempontjából
- Tényleg elveszik a munkát az emberektől a robotok?
- Mikor számít kézbesítettnek egy hivatalos levél?
- Ki tudják termelni a cégek a béremeléseket?
- Az elszabadult kakaóárak miatt drágább lesz idén a mikuláscsomag
- A tudás piaci hasznosulását segíti elő az új magyar platform
- Betiltanák Ausztráliában a 16 éven aluliaknak a közösségi média használatot
- Csütörtökön startol a részben hazai rendezésű női kézilabda EB
- Bombameglepetés a román elnökválasztáson
- Izgalmas jövőkép a Waberer’s-nél
- Újabb felvásárlással ugrott szintet az AutoWallis
- Karácsonykor is lesz friss hal az asztalokon
- Robotok dobhatják fel az iskolai órákat
- Zöld és hatékony! Új időszámítás a háztartási tisztítószereknél
- Mire képes az érintésmentes szemműtét?
- Nyakunkon a téli depresszió
- Irány a tőzsde! Így segít a BÉT és Erste összefogása
- XTB: fókuszban a német ifo és Trump pénzügyminisztere
- Gyilkosság a Festetics-kastélyban, folytatódik a kastélykrimi
- Szárnyalnak a „Csodálatos Hetek”
- Közelebb a matematikához
Friss hírek
-
Intenzív elmozdulás tapasztalható a mobilitási szolgáltatások piacán
A Wallis Autókölcsönző Kft., a Sixt Hungary sales, marketing és ügyfélszolgálati igazgatója elmondta, hogy az ügyfelek igényei nagyon gyorsan változnak, és ehhez alkalmazkodnia kell a kínálatnak. -
Komoly fordulat állhat be a logisztikai ágazatban
A vasúti teherszállítás tervezett fejlesztései és a Liszt Ferenc Repülőtér áruforgalmának várható emelkedése hozhat fordulatot a hazai logisztikai ágazat számára. -
Éhes a versenytársakra az UniCredit – Black Friday: jó formában az amerikai gazdaság
Az olasz Banco BPM-et teljes mértékben szeretné felvásárolni szintén olasz versenytársa, az UniCredit Bank. Erre a tranzakcióra nagy esély van, még akkor is, ha vélhetően ez drágábban valósulhat meg, mint amilyen ajánlattal előzetesen előrukkolt az UniCredit. -
Tudományos Expo: inspiráció a fiataloknak
Három napon át a tudományos kíváncsiságé, a látványos kísérleteké, az izgalmas szakmai eszmecseréké volt a főszerep a Szépművészeti Múzeumban. -
Gőzerővel folynak a mesterséges intelligencia-fejlesztések
A legnagyobb tech cégek és a decentralizált világ szereplői is dolgoznak megoldásokon, hogy ki lesz a nyertes, azt még nem tudni.