Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Földgömb a Monitor Délutánban
2018-02-08 14:35:00A Földgömb rovat vendége Szilágyi Zsolt mongolista-történész.
-
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
2018-02-08 14:05:00Hogyan kell felkészülni a hazai vállalkozásoknak a GDPR májusi hatályba lépésére? Dr. Rihtárcsik Máté a Nadray ügyvédi iroda munkatársa a szakértő.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2018-02-08 04:35:00Csaknem másfélszer annyi lakáshitelt helyeztek ki a bankok tavaly, mint a megelőző évben. A 650 milliárd forintnál csak 2003-ban mértek magasabb számot, akkor majd 800 milliárdot utaltak a bankok. Bár a hitelt felvevők is megfontoltabbak lettek, és a jegybank is sokat tett azért, hogy biztonságosabban lehessen eladósodni, továbbra is vannak kockázatok a rendszerben – mondta a bankráció hitel szakértője. Rákapcsolt tavaly az ipar – jelentették ki elemzők, miután a Központi Statisztikai Hivatal közölte, hogy 4,8 százalékkal nőtt az ipari termelés 2017 egészében. Decemberben 0,5 százalékos visszaesést mértek, de a naptárhatás kiszűrésével az év utolsó hónapja is 4,5 százalékos növekedést hozott. Tavaly decemberben kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2016 decemberében. Az OTP elemzője jó ipari teljesítményre számít a folytatásban is. Több mint egy hetes tárgyalási sorozat végén megállapodott a CDU/CSU és az SPD a német nagykoalíciós szerződés tervezetéről. A két fél a tartalmi feltételek mellett elsősorban a személyi kérdésekben jutott megegyezésre. Német sajtóértesülések szerint a Keresztényszociális Unió eddigi vezetője, a bajor Horst Seehofer belügyminiszter lesz, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke, Martin Schulz pedig az új német kormány külügyminisztere lehet. Emellett Angela Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió jelölheti a gazdasági és védelmi minisztert. Nagyobb kiadásaik miatt 10-15 százalékkal magasabb díjakat szeretnének alkalmazni a fővárosi taxisok. Mivel a jelenlegi tarifákat öt éve állapította meg a főváros, és az óta jelentősen nőttek a taxisok kiadásai, például a biztosítási díjak egy év alatt 30-40 százalékkal emelkedtek, és drágábbak lettek a szakszervizek is, mondta el a Taxiszövetség elnöke. Tíz év alatt megduplázná az öngondoskodási célú biztosítások számát a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank hétpontos stratégiai tervében az szerepel, hogy az ilyen típusú megtakarítások a 2016-os 3000 milliárd forintról közel 5500-6000 milliárdra nőhetnek. Ez egymillió plusz állampolgárt jelentene a mostani szinthez képest. A tízéves stratégiai tervben szerepel még a szektor GDP-arányos díjbevételének 2,5 százalékról 3 százalék fölé emelése, illetve a kisebb biztosítók pozíciójának javítása. Az MNB ügyvezető igazgatója arról is beszélt, hogy kiszámíthatóbbá kell tenni a biztosítási szektor jövedelmezőségét. Sokak szerint történelmet írt a SpaceX azzal, hogy kedd este fellőtték világ egyik legnagyobb hordozórakétáját, a Falcon Heavyt. Elon Musk ráadásul úgy döntött, hogy a raktérben az ilyenkor szokásos súly helyett egy Tesla Roadster 2 kapjon helyet, benne egy bábuval, amit a SpaceX szintén saját fejlesztésű szkafanderébe öltöztettek. A Puli Space alapító vezetője szerint a reklámfogáson túl, komoly tudományos jelentősége is van a vállalkozásnak. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2018-02-07 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!