Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Soul History
2018-02-09 09:05:00Délelőtt 11.00 - 13.00-ig a SOUL History 2.évadának mai Plus adása a hosszantartó betegség után 2018. január 29.-én, 86.életévében elhunyt Bolba Lajos előtt tiszteleg! Rota Francesco búcsút vesz a hazai könnyűzenei rádió és televíziózás megteremtőjéről, máig legnagyobb alakjától. Bolba Lajos ’59-ben lett a Magyar Rádió munkatársa, majd Szórakoztatózenei Osztálynak vezetője, közben legendás műsorok, mint a Tessék választani!, a Made in Hungary és a Táncdalfesztiválok megálmodója, a rendszerváltás után pedig az Magyar Televízió zenei osztályvezetője. Megszámlálhatatlan hanglemez, film, színház és színdarab zenei rendezése, karnagyként irányítása és az eMeRTon díj megalkotása fűződik még nevéhez. Az évtizedeken át tartó, több nívódíjjal kitűntetett munkásság megidézése közben számos gyermeke, Cserháti Zsuzsa, Katona Klári, Zalatnay Cini, Delhusa Gjon, Máté Péter, a Bergendy, Generál, Locomotiv GT, Neoton Familia, Syrius, V’Moto-Rock és a Wastaps azaz a SOUL History Táncdalfesztivál is Búcsúzik tőle! A SOUL History elmúlt két évada pedig az alábbi linken hallgatható vissza: https://www.mixcloud.com/rota_francesco/ Tartsanak velünk!
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2018-02-09 04:35:00Májustól kell alkalmazni az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletét, ami nem csak visszaadja a polgároknak a személyes adataik feletti ellenőrzést, de számtalan előnyt és lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak – mondja a KPMG osztályvezetője. Már most is kell adózni a bitcoinnal realizált haszon után, de a szabályozás finomodni fog – a kilátásokról a blockchaineum alapítójaát kérdeztük. Nem nyúltak az alapkamathoz a brit jegybankárok. A Brexit is kockázatot jelent, és az inflációt is tartaniuk kell az Erste elemzője szerint. Ez csak néhány a Reggeli Monitor témái közül. Ezek mellett élő beszélgetésben számolunk be az Egyesült Államok költségvetésének elfogadásáról, és a legfrissebb piaci trendeket az otp elemzője hozza el a stúdióba.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2018-02-08 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2018-02-08 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2018-02-08 16:05:00Tóásó Bálint, a KPMG Legal vezető ügyvédje. A riporter Lakatos László.