Mozgásban Varjú Frigyessel
Utolsó adás
Korábbi adások
-
Mozgásban Varjú Frigyessel
2018-04-27 15:05:00Úgy tűnik, korán ittak a medve bőrére mindazok, akik már temették a dízeltechnológiát és gyakran számításból, üzleti érdekből a "halálmotornak" bélyegzett technika ellen kampányoltak. A német Bosch alkatrészgyártó konszern ugyanis váratlanul előállt egy fejlesztéssel, mellyel teljes mértékben megőrizhető a dízeltechnológia közismerten alacsony fogyasztása és környezetbarátsága, miközben a mai, sőt a 2020 utáni sokkal szigorúbb kénd-dioxid kibocsátási előírások messze túlteljesíthetőek. Egészen pontosan tízszer tisztább lehet a kipufogógáz, mint amit megengednek majd a szabványok. Ipartörténeti, emellett környezetvédelmi és nem mellesleg gazdaságpolitikai jelentőséggel bírhat, hogy a Bosch találmánya nem kerül aranyárba, gyakorlatilag napjaink motorjainak részegységeire épül. Amennyiben sikerülne megoldani a már az utakon futó dízeles autók olcsó átalakítását is, óriási pofont kapnának a dízelek ellen kereszteshadjáratot hirdető kampányzöldek és politikai hátországuk, hiszen újra reneszánszát élhetik a gyújtás nélküli járművek. A váratlan és drámai fordulat igen mélyreható változást hozhat a járműiparban, mivel a dízelek tizedére csökkenő kén-dioxid kibocsátásával szemben alig juttatnak a levegőbe szén-dioxidod, szemben a mai benzinmotorokkal, melyeknek jelentős és már alig csökkenthető a szán-dioxid szennyezése. Ráadásul ha végre valós terhelés mellett, utcai forgalomban mérnék a fogyasztást és a kibocsátást a benzineseknél is, megdöbbentően durva adatokat kapnánk. A Bosch elnöke szerint eljött az idő arra, hogy a benzinmotor valós légszennyezéséről is képet kapjon a világ. Vendégünk Papp László állandó műszaki szakértőnk.
-
Mozgásban Varjú Frigyessel
2018-03-09 14:05:00A jövő elkezdődött, immár végérvényesen és rendszerszinten az autóipari átmenet hajtásláncává vált a hibridhajtás, miután a genfi autószalonon bemutatták az első kocsit, amely többféle hibridmotorral is megrendelhető lesz. A vadonatúj Toyota Auris, azon túl, hogy a világ legnagyobb darabszámban készülő hibrid autójaként az utolsó csavarig megújult és megszépült, mindjárt egy átlagos és egy erősebb környezetbarát motort is kapott. De hogy ne legyen kétség az új időszámítás kezdetében, a Toyota európai elnök-vezérigazgatója ünnepélyesen bejelentette: a világ egyik legnagyobb autógyártója idén beszünteti a dízelautók forgalmazását Európában. Az autótörténeti pillanatról és a jövőről Varga Zsombort, a Toyota magyarországi kommunikációs igazgatóját kérdeztük. A genfi szalonon az is egyértelművé vált, hogy a Toyota presztizsmárkája, a Lexus is rákapcsolt a fejlesztésre és nem kevésbé meglepő módon úgymond lefelé, a fiatalabb korosztály felé nyitott. A prémium hibridgyártó elsőként a világpiacra valósággal berobbant Toyota C-HR nyomdokain lépdelve Genfben leleplezte a hasonméretű és fiatalos szabadidőautó, az UX sorozat első darabját. Az eseményről László Richárddal, a Toyota magyarországi országigazgatójával a genfi autószalonon beszélgettünk. Ha nem is hozott áttörést az autóipari technológiaváltásban az idei genfi autószalon, a kiállított járművek sora egyértelművé tette a folyamat visszafordíthatatlanságát. Bár láthatóan nem lassult a benzines és dízelautók fejlesztési lendülete a világban, a hibridhajtás és lassanként az elektromos hajtás térhódítása általánosnak tekinthető a kiállított modellek nagy száma alapján. Genfben jól érzékelhetően két markáns járműfejlesztési irányzat megerősödésének lehettünk szemtanúi. A világ két vezető gyártója két, ma többnyire párhuzamos, de idővel vélhetően összetartó csapásirányt követve vonultatta fel a ma és a közeljövő újdonságait. A Toyota hibridrendszere már annyira kiforrott, hogy nem csak valamennyi modellbe beépítik, de immár többféle hajtásláncként is megrendelhető az autóban. A Volkswagen-csoport viszont az elektromobilitás felé nyitott teljes mértékben és forradalmasította a hagyományos személyautóépítést. A VW elektromos járművei mindenben eltérnek az eddigi vonaltól és egy év múlva már megkezdődi a sorozatgyártásuk. Papp László műszaki szakértőnnek elemezzük a genfi szalon üzenetét.