Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2021-02-03 04:35:00Több mint egy milliárd forint bírságot szabott ki tavaly a fogyasztóvédelem a jogszerűtlenül működő vállalkozásokra. A járvány miatt megszaporodtak az ellenőrzések, emellett nagymértékben emelkedett a légiutasok jogaival kapcsolatos bírságok volumene. Soha még ennyi vidékfejlesztési forrás nem állt rendelkezésre Magyarországon, mint az Unió következő költségvetési időszakában. A hazai pályázatokkal együtt csaknem 4300 milliárd forint fejlesztési forrást használhat fel az agrárium. Továbbra is válságálló a játékipar. A REGIO Játék marketingvezetője elmondta, hogy 2020-ban a vállalat majdnem 14 milliárd forintos forgalmat generált, ami 4 és fél százalékos növekedés az előző évhez képest. A koronavírus járvány előtti évnél is jobban pöröghet idén az autópiac. A január egy 10 százalék körüli mínuszt hozott éves alapon, de 2021 egészében néhány százalékos növekedés jöhet 2019-hez képest. A várakozásoknál jobban teljesített az Európai Unió gazdasága az utolsó negyedévben. Az idei előrejelzések viszont romlottak. Szabályozni kell a közösségi médiumokat? - a GVH elnöke válaszol. De jönnek a friss hírek Amerikából, az arany piacáról, és arról is, hogy rettegnünk kell-e amiatt, hogy Iránnak már csak fél év kell az atombomba kifejlesztéséhez? Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-02-02 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-02-02 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2021-02-02 16:05:00Polgár Judit, minden idők legeredményesebb női sakkozója. A műsorvezető Mezei Dániel.
-
IoT Zóna
2021-02-02 13:05:00Tovább terjeszkedik a Codecool programozó iskola, amely az online térbe áttérve, egyre inkább globális szereplővé válik. A neten bárhonnan lehet jelentkezni a képzésre, amely eddig csak három országban, Lengyelországban, Romániában és idehaza volt elérhető. A program nemcsak fiataloknak szól, ami viszont még érdekesebb, egyre több hölgy csatlakozik hozzá. A Codecool marketingigazgatóját, Ferenczy Annát kérdezzük.