Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
A Nap Vendége
2021-02-05 16:05:00Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke. A műsorvezető Érczfalvi András.
-
Prémium Kategória Túrós-Bense Leventével
2021-02-05 15:05:00Magyarországon soha nem futhatunk bele olyan helyzetbe, mint amilyen a Gamestop-botrány során kialakult, hiszen a sokkal szigorúbb hazai szabályozás ennek még időben gátat szab. Arra azonban mindenképpen megoldást kell találni, hogy ilyen mértékben ne avatkozhasson be senki a piaci folyamatokba, ahogy ezt néhány befektetési szolgáltató tette – hangsúlyozta Virág Ferenc, a Random Capital egyik tulajdonosa, tanácsadója. A hazai blue chipek közül a Richter kapcsán a legoptimistább a szakértő, a Magyar Telekom esetében kardinális kérdés a jövőre nézve, hogy milyen osztalékpolitikát fogalmaz majd meg a menedzsment, míg az OTP és a Mol részvényeit - jelenlegi árfolyamok mellett – kihagyná egy képzeletbeli portfólióból. Pénteken a 17 órai hírek után várja Önöket a Prémium kategóriában Túrós-Bense Levente, szerkesztő-műsorvezető.
-
Soul History
2021-02-05 09:05:00Délelőtt 11.00 - 13.00-ig a SOUL History mai Plus fejezetének vendége az a banda, amely a műsor TOP4-es kategóriájába tartozik, fej-fej mellett a Locomotiv GT-vel, a Bergendyvel és a Korállal. Mindez olyan, mintha minden 3. adásban forgatna tőlük Francesco. Ma a Generálnak az a tagja érkezik, aki ’76-ban kimondta kerek-perec, hogy magyar nyelvű Soul/Funk zenét szeretne játszani. A kezdés mégsem ilyen volt, mert bár a Supremes, Emotions és Love Unlimited mintájára női vokálkórussal, avagy a Mikrolied-del indul, de a dalok még beatesek. Ez fordul feje tetejére a legfeketébb hazai torok, Horváth Charlie érkezésével. De a többit már az alapító, billentyűs, szerző, zenekarvezető Várkonyi Mátyás meséli el. A színpadon a Generál! Funky groove-os lesz… A Menyhárt Jánossal készült adás pedig az alábbi linken nézhető vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-plus-67ad?s-r7-210128menyh?rt-j?nos-?letműportr?-vmoto-rock-mhv-demj?n-band/