Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Menni-Enni
2021-02-01 09:05:00A Menni-Enni mai adásában a profi és az amatőr hegymászásról beszélgetünk annak kapcsán, hogy a világon először most tudták meghódítani a Himalája K2-es csúcsát télen. Utána a haza vendéglátósok pandémia okozta „pattanásig feszült” helyzetét nézzük át.
-
Hungarikum Értéktár - Zsolnay Kulturális Negyed
2021-02-01 00:22:00A több mint 11 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően újra életre kelt a porcelánmanufaktúra 5 hektáros területe. A Közép-Európa egyik legnagyobb gyárépület-együttesének rehabilitációja során megvalósuló kulturális negyed tartalmilag négy részre tagolódik. A Míves negyed legfontosabb elemei a Zsolnay családdal és történettel kapcsolatos kiállítás, Winkler Barnabás egyedülálló Rózsaszín Zsolnay kiállítása, valamint a Sikorski-házban kiállított Gyugyi-gyűjtemény. Ezekhez kapcsolódik a felújított Zsolnay-mauzóleum, az Alkotó- és Inkubátorház, valamint a Kézművész utca üzletsora.
-
Hungarikum Értéktár - Pick Téliszalámi
2021-02-01 00:19:00A téliszalámi Pick Márk által a XIX. század végén kifejlesztett és azóta is titokban őrzött egyedi recept alapján készül, sertéshús és sertésszalonna felhasználásával, titkos fűszerezéssel, bélbe töltve, hideg füstöléssel, szárításos érleléssel. A téliszalámi csakis természetes alapanyagokból, az előírásoknak megfelelően tenyésztett, nagysúlyú sertésekből készülhet. A húst darálás helyett vágják, hogy a szövetek ne sérüljenek. A fűszerszobában zamatos fűszerek kavalkádjából mérik ki téliszalámihoz szükséges mennyiséget, hogy miből mennyit, az a szalámimester által őrzött hétpecsétes titok. Az egyedülálló ízvilág megteremtéséhez a szaktudás mellett elengedhetetlen a közeli Tisza folyó állandó hűvös levegője és Szeged város kedvező mikroklímája.
-
Hungarikum Értéktár - Magyar Huszár
2021-02-01 00:18:00Nekünk, magyaroknak az a nemzeti jelkép, akiben az ősi magyar lovas harcosnak a tűzfegyverek korában való újjászületését látjuk. A magyar huszár az a magyar könnyűlovas, aki az elmúlt fél évezredben ott virtuskodott a török háborúkban családi tűzhelye, szülőföldje védelmében, a Habsburg-ellenes szabadságharcokban nemzeti jogainak biztosításáért, a dinasztikus háborúkban uralkodója hívó szavát követve. A magyar huszár az a lovas katona, aki leffentyűs csákóföveget vagy forgós csákót, gazdagon zsinórozott dolmányt és szűk nadrágot, színes fonott övet és sarkantyús rövidszárú csizmát, bal vállán átvetett, ugyancsak gazdagon zsinórozott mentét visel.
-
Hungarikum Értéktár - Kürt Adatmentés
2021-02-01 00:17:00A KÜRT Adatmentés értékteremtő erejének lényege az, hogy az elveszett, megsemmisült szellemi alkotások, kutatási eredmények és pótolhatatlan információk helyreállítására alkalmas technológiával rendelkezik. A KÜRT Adatmentés szolgáltatása a csúcstechnológiák világában az elmúlt három évtizedben bizonyította egyedülállóságát, ami az informatika világában unikális. A KÜRT adatmentési technológiáját használták a 2001. szeptember 11-i World Trade Center elleni támadásban megsemmisült számítógépek adatainak megmentése érdekében is.
-
Hungarikum Értéktár - Karcagi Birkapörkölt
2021-02-01 00:16:00A Nagykunság az Alföld legnagyobb állattartó körzete volt, és a táplálkozásában nagyon fontos helyet foglalt el a juhhús. A nagykunsági birkaételek fő jellegzetessége, hogy a birkatestet egyszerre főzik meg. A kunsági birkapörkölt íz-világában teljesen eltér az Alföld többi városában szokásos ételektől, de a Kunságon belül is a karcagi igen archaikus főzési technikát jelent. A „karcagi” jelző tehát nem elsősorban a helyszínt, hanem a főzési módot mutatja. Ez az állat húsának eleinte víz hozzáadása nélküli pörkölését, szinte sütését és az előzetesen megperzselt fejjel, körmökkel, valamint a pacallal és belsőségekkel történő együttfőzését jelenti. A pörkölt fűszerezéséhez pedig csak vöröshagymát, őrölt- és csövespaprikát, valamint sót használnak.