Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Egészségkód
2021-10-14 11:05:00Az Egészségkód első részében Dr. Nyirády Péterrel, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának professzorával beszélgetünk a prosztatarákról, amely sok más betegséggel együtt, az időben történő szűrővizsgálatokkal elkerülhető.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2021-10-14 06:35:00Bármilyen korainak is tűnik, egyre több bolt vált karácsonyi hangulatra, és már a szezonális termékek is kint vannak a polcokon. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez csupán reklám, ami viszont fontosabb, hogy nem várható áruhiány év végén, és akár a járvány előtti szintet is meghaladhatja a boltok forgalma. Szó lesz még a Reggeli Monitorban a budapesti taxisokról, akik egyre kevesebben vannak, viszont a külföldi turisták elmaradása miatt a kereslet is kisebb lett. Elstartolt a gyorsjelentési időszak, a JP Morgan kezdte az amerikai nagybankok sorát, közben pedig inflációs adat is érkezett az Egyesült Államokból, amely kapcsán egy elemző mondja el, hogy változhat-e a Fed álláspontja. Az agráriumot sem felejtjük el, ugyanis zajlik az almaszezon, és a kriptopiac legfrissebb fejleményei is sorra kerülnek a Reggeli Monitorban. Nagy Károly várja Önöket.
-
Kriptoverzum
2021-10-14 00:10:00Mi mozgatta az elmúlt napokban a kriptodevizákat? Milyen piacbefolyásoló események jöhetnek még? A válaszokat a D-Labs szakértőjével, Vidákovics Attilával keresi Andor-Tóth Anna.
-
Kriptoverzum
2021-10-14 00:10:00Mi mozgatta az elmúlt napokban a kriptodevizákat? Milyen piacbefolyásoló események jöhetnek még? A válaszokat a D-Labs szakértőjével, Vidákovics Attilával keresi Andor-Tóth Anna.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-10-14 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!