Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Menni-Enni
2021-10-18 11:05:00A Menni Enni mai adásában egy igazi sikersztoriról, a Kifli-ről beszélgetünk, majd folytatjuk a „Mi épül itt?” városépítészeti sétánkat, érintve például a Déli Pályaudvar, a Rácz Fürdő vagy az Észak-csepeli Közpark éppen aktuális helyzetét. Végül Veress István, a magyar Bocuse d’Or csapat séfje mesél a verseny részleteiről.
-
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
2021-10-18 06:35:00Munkavállalói résztulajdonosi programot hoz létre az OTP Bank. A bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor a rendkívüli közgyűlést követően a TREND FM-nek azt mondta: az úgynevezett Különleges Munkavállalói Résztulajdonosi Programot az OTP Bank munkavállalói hozzák létre, független jogi entitásként. Csányi a moratórium kockázatairól is beszélt. Meglepően jól alakulnak az őszi hónapok a hazai turizmusban – ezt mondta a Trend FM-nek a Magyar Fürdőszövetség elnökségi tagja. Zámbori Péter hozzátette: ebből a helyzetből azok a fürdők profitálhatnak, amelyek szállodákkal, wellness részleggel együtt üzemelnek. Nyáron a fürdők forgalma megközelítette, néhány helyen meg is haladta a járvány előtti forgalmat, továbbra is a külföldi vendégek elmaradása jelent némi hiányérzetet. Továbbra is Svájc vezeti az innovációs világranglistát. A Szellemi Tulajdon Világszervezetének 2021-es globális innovációs indexe alapján második helyen áll Svédország, a harmadik pedig az Egyesült Államok. Magyarország a 34. helyre került idén, így egy helyet javított tavalyi eredményéhez képest a 130 országot felsorakoztató listán. Gondolkozz, mielőtt kattintasz – ez a szlogenje az októberben zajló Európai Kiberhónapnak. A kampány a felhasználói tudatosságra akarja felhívni a figyelmet, ugyanis nem csak a nagyvállalatok, minisztériumok vagy katonai bázisok vannak a támadók célkeresztjében, hanem az egyszeri internethasználók is. És kezdődik az ipar hete a Trend FM-en: először azt nézzük meg, hogy az ipari, feldolgozóipari cégekre milyen hatással vannak az elszabaduló energiaárak. Emellett elemezzük az amerikai gyorsjelentési szezon eddigi számait is. Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Imre Lőrinc!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-10-18 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-10-17 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-10-16 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!