Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2021-10-12 06:35:00Nyolc millióan élnek balesetbiztosítás nélkül Magyarországon. Idén 29 milliárd dolláros veszteséggel zárhat a légiközlekedési piac. Nem lesz tartós a szén-reneszánsz Európában. Újabb csúcsokon a földgáz exportára. A női sorsok javítását tartja legfontosabb céljának a Zichy Antónia-díj nyertese. A holnapi nap folyamán vendégünk lesz Székely Zsolt közgazdász, akivel a globális minimumadóról fogunk beszélgetni. Folytatódik Kriptoverzum című műsorunk Andor-Tóth Annával, illetve a D-Labs alapítójával, Vidákovics Attilával. Az árupiacokon mostanában mindenki az energiahordozókra figyel, pedig a fa ára ismét az egekbe szökött. Erről kérdezzük majd Bosnyák Zsoltot az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjét. A tőzsdét az Erste Befektetési Zrt. stratégájával, Miró Józseffel nyitjuk. Tartsanak velünk holnap is, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly.

Kriptoverzum
2021-10-12 00:10:00Már nem a bitcoin a bűnözők pénze. A D-Labs alapítója szerint a nyitott főkönyv miatt nem alkalmas a bitcoin fekete ügyletek kifizetésére, mert egyre könnyebben visszakövethető egy-egy coin útja. Vannak azonban olyan kriptók, amelyek lekövethetetlenek, ellenőrizhetetlenek, amelyet a mögöttük lévő technológia biztosít. Ezek közül a legnépszerűbb a Monero, amiről Vidákovics Attilát, a D-Labs alapítóját Andor-Tóth Anna kérdezte.

2021-10-12 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-10-11 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!