Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Kriptoverzum
2023-08-03 00:10:00Dollárfedezetként tartaná a bitcoint az egyik amerikai elnökjelölt. A demokratáknál induló ifjabb Robert Kennedy azzal kampányol, hogy adómentes befektetési eszközzé tenné a bitcoint, valamint az arany és az ezüst mellett ebből fedezné bizonyos kincstárjegyek értékét. Lehetséges egyáltalán ez 2024-ben? A Mosaic Alpha kriptokereskedési platform alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
A Nap Vendége
2023-08-01 18:05:00Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium biztonságpolitikai szakértője. A műsorvezető Nagy Károly.
- Belehallgatás:
-
Kriptoverzum
2023-07-31 00:10:00A Bitcoin az új arany? Évekkel ezelőtt a digitális aranyként kezdték emlegetni a bitcoint, a mellette és ellene érvelők tábora is hangos volt. Tény, hogy van hasonlóság, de van bőven különbség is, a napokban viszont a Blackrock igazgatója tovább ment, és egyenesen az új aranyként emlegette a legnagyobb kriptodevizát. A Mosaic Alpha alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
BorMárka
2023-07-28 14:05:00Trendi témával zárjuk a júliust: ugyanis általánosságban véve, a vulkanikus borok napjainkban meglehetősen nagy népszerűségnek örvendenek, ha más nem, pusztán azért, mert világszerte magas minőségükről híresek. Adásunkban Borbély Tamással (Borbély Családi pincészet, Badacsony) beszélgetünk ezen borok világáról. Gál Márk és Antal Gábor számít a figyelmükre!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2023-07-25 06:35:00Július utolsó napjait éljük így már féltávnál tart az idei nyári szezon. Adásunkban utánajárunk annak, hogy az elmúlt időszakban milyen típusú ingatlanok a keresettebbek például a Velencei-tó környékén. Hét óra után pedig egy örökzöld kérdéssel foglalkozunk: szervízdíj vs. borravaló. Ha már kérdések, akkor még 8 óra előtt arról beszélünk, hogy a vasárnapi parlamenti választások után mi várható most Spanyolországban. Kétségtelen, hogy a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően egyre hangsúlyosabb szerephez jutnak a FinTech vállalkozások, illetve a különféle digitális banki megoldások is. Megnézzük, hogy Magyarországon mennyire mondható töretlennek ez a fajta fejlődés. A júniusi jelentős csökkenés után, júliusban érezhetően emelkedett, s ezzel visszatért az áprilisi szintre a gazdasági bizalom idehaza. Ha a nyári hatások vizsgálatával kezdjük a Reggeli Monitort ugyanezzel zárjuk, csak most a turizmuson lesz a hangsúly: egészen pontosan, hogy az eddigi félidős értékelés alapján úgy néz ki, hogy idén is Horvátország a magyar nyaralók legkedveltebb úti célja. A műsorvezető Nagy Károly, és a szerkesztő Gál Márk számít a figyelmükre.
- Belehallgatás:
-
Kriptoverzum
2023-07-24 00:10:00Zajlik a Polygon hálózat frissítése. A több hónapos folyamatnak még csak az elején járunk, de az ígéretek szerint jelentős változásokat hoz majd a lépés. A népszerű blokklánc folyamatosan fejlődik, gyorsan jönnek az újabb és újabb fejlesztések. A Mosaic Alpha alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Kriptoverzum
2023-07-20 00:10:00Egyre kínosabbak az amerikai tőzsdefelügyelet húzásai. A Ripple-per lezárása után újabb keresettel próbálkozott a SEC, de a bíróság már tárgyalni sem volt hajlandó erről. Nincs olyan gazdasági-törvényhozási csoport, amely a tőzsdefelügyelet mellett állna az Egyesült Államokban. A Mosaic Alpha alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Kriptoverzum
2023-07-17 00:10:00Közeledik a Litecoin felezése. Nem feltétlenül a nagysága miatt, de mégis jelentős kriptodeviza – mondta a Mosaic Alpha alapítója. A Litecoin felezése várhatóan augusztus 2-ra esik majd, kicsit később, jövő tavasszal pedig a bitcoin is felezéshez ér. Távolinak tűnik a dátum, de érdemes már most beszélni róla, hiszen a bányászok jóval hamarabb elkezdenek készülni a felezésre. Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Kriptoverzum
2023-07-13 00:10:0050 százalék fölött a bitcoin piaci részesedése. A legnagyobb kriptodeviza már több mint 26 ezer kriptoeszköz mellett birtokolja a piac több mint felét. Közben a Blackrock vezérigazgatója már az új aranyként emlegeti a legnagyobb kriptodevizát, az OKX tőzsde pedig együttműködést jelentett be a Manchester Cityvel, amiben látszólag nincs semmi különös, de valójában sokkal többet jelezhet előre ez az együttműködés a piac jövőbeni mozgásairól. A Mosaic Alpha alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.