Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Kriptoverzum
2023-05-18 00:10:00Egyre jobban nyit a pénzügyi szektor a kriptovilág felé. A piac legnagyobb szereplői keresik helyüket a decentralizált világban – ezt tapasztalta legalábbis londoni útján a Mosaic Alpha alapítója. A kriptokereskedési platformot meghívták egy, a fintech világából startupokat mentoráló közösségbe. Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Kriptoverzum
2023-05-15 00:10:00Leállította a Binance a bitcoin kiutalásokat. Bedugult a bitcoin-hálózat, rengeteg tranzakció állt sorban, hatalmas tranzakciós költségek alakultak ki, így a legnagyobb kriptotőzsde felfüggesztette a kiutalásokat. Mindennek a technológiai hátteréről a Mosaic Alpha alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Kriptoverzum
2023-05-11 00:10:00Díjat nyert a Mosaic Alpha kriptokereskedési platform. A londoni eseményen a nemzetközi visszajelzések mellett kirajzolódott az is, hogy a hagyományos pénzügyi világ hogyan próbál barátkozni a decentralizált projektekkel. A díjról és a háttérben lévő folyamatokról a Mosaic Alpha alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Kriptoverzum
2023-05-08 00:10:00Hiánypótló felület a Mosaic Alpha. Nincs még egy olyan kriptokereskedési platform a decentralizált világban, ami az átlagembert célozná meg. A felület teret ad a felhasználóknak, akik befektetni szeretnének a kriptodevizákba, illetve a kereskedőknek, akik kosarakat alakítanak ki az eszközökből. A Mosaic Alpha alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Prémium Kategória
2023-05-05 17:10:00A műsor első részében a téma az OTP várható negyedéves jelentése, interjú Le Phuong Hai Than-hal, a Concorde elemzési üzletág vezetőjével. A második részben a FED kamatemeléséről és annak tőzsdei hatásáról, valamint a lassan befejeződő gyorsjelentésekről kérdezi Emőd Pál Kiss Pétert, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatóját.
- Belehallgatás:
-
Kriptoverzum
2023-05-04 01:00:00Több havi tesztelés után élesben is elindult a Mosaic Alpha. A kriptokereskedési platform célja egy felhasználóbarát felületet nyújtani a kriptodevizákkal való kereskedéshez. Az első napok tapasztalatairól a Mosaic Alpha alapítóival, Vidákovics Attilával és Molnár Péterrel Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Kriptoverzum
2023-05-04 00:10:00Hol tartunk a kriptopiacon? Vége a medvepiacnak, jön a bika? Az Európai Unió közzétette a kriptodevizák szabályozására vonatkozó dokumentumot, az Egyesült Államokban pedig botrányok sorozatát láthatjuk. Vidákovics Attilával és Molnár Péterrel, a Mosaic Alpha kriptokereskedési platform alapítóival Andor-Tóth Anna beszélget.
-
A Nap Vendége
2023-05-02 18:05:00Regős Gábor - a Makronóm Intézet vezető makrogazdasági elemzője. A riporter: Nagy Károly.
- Belehallgatás: