Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Siemens-világ
2023-09-12 17:19:00Védett terek és épületek biztonsága - Már nem csak a filmekben léteznek olyan biztonsági szoftverek, amelyek akár egy 30 ezer fős stadionban is képesek ráközelíteni egyetlen arcra, vagy megtalálni egy elkeveredett hozzátartozót, esetleg észrevenni egy elhagyott csomagot egy zsúfolt repülőtéren. Sőt, mi több, a múzeumokban már kifinomult rendszerek jelzik, hogy ha megmozdítanak egy képet, ahogy azt is, ha valaki látványosan céltalanul lődörög egy parkolóházban. Ez csak néhány példa arra a több mint 25 millió létesítményre, amelyet Siemens-technológiával védenek világszerte. Legújabb epizódunkban Seres Zoltán, a Siemens Zrt. szakértője mesélt arról, mi mindenre képesek még a látványosan fejlődő biztonságtechnikai szoftverek a mindennapokban, illetve az ipari és kereskedelmi épületekben.
-
Kriptoverzum
2023-09-11 00:10:00A dollár népszerűségének csökkenésére számít a JP Morgan. Az amerikai nagybank elemzése szerint évtizedeken belül a dollár megszűnik az elsőszámú tartalékdeviza lenni, helyét a kínai jüan veheti át. A Mosaic Alpha kriptokereskedési platform alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
BorMárka
2023-09-08 14:05:00Élőben jelentkezünk a 32. Budapest Borfesztiválról! Tartsanak velünk akár a helyszínen, vagy a rádió készülékek közelében! Várja Önöket: Gál Márk és Zilai Zoltán
- Belehallgatás:
-
Kriptoverzum
2023-09-04 00:10:00Nyitnak a cégek a kriptós fizetések felé. Az Only Fans anyavállalata 20 millió dollárnyi Ethereumot vásárolt és arra készülhet, hogy kriptodevizát fogadjon el felületein. A Mosaic Alpha kriptokereskedési platform alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Kriptoverzum
2023-08-31 00:10:00Csalók élnek vissza a Mosaic nevével. A kriptokereskedési platform ellen folyamatosak a támadások. A legtöbbet könnyű likvidálni, ezúttal viszont a webes felületet másolták le a csalók, és célzott hirdetéseket jelenítettek meg egy csábító ajánlattal. A Mosaic Alpha kriptokereskedési platform alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Kriptoverzum
2023-08-28 00:10:00Elindult az első uniós Bitcoin ETF. Az új befektetési lehetőséget az amszterdami Euronext tőzsdére vezették be, nagy csúszással. A halasztás minden bizonnyal az eddigi medvepiacnak tudható be – mondta a Mosaic Alpha kriptokereskedési platform alapítója. Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
BorMárka
2023-08-25 14:05:00Best of - BorMárka harmadik rész: augusztus utolsó napjait éljük így amolyan nyárzáró jelleggel készült a mostani válogatásunk. Az első részben Kamocsay Ákossal beszélgetünk, a neszmélyi borvidékről, majd egy viszonylag kuriózumnak számító tétel kerül reflektorfénybe, méghozzá a siller (schiller). Ennek rejtélyeiről, potenciáljáról beszélgettünk Sebastian Giraldo Makovej, a villányi Sauska Pincészet sommelier-jével.
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2023-08-25 06:35:00Gondolták volna, hogy vannak olyan szereplői a gazdaságnak, akik jól jártak az inflációval és az adóemelésekkel? Igen, ezek a brókercégek, akiknek első féléves profitja éves alapon mintegy 75 százalékkal nőtt. A meglepetésből felocsúdva azt latolgatjuk majd, hogy hogyan alakult a fürdők nyara a változékony időjárás mellett, górcső alá vesszük a magyar fűszerpaprika jövőjét és megvizsgáljuk, hogyan hat az olasz gazdaságra, hogy az úgynevezett Ferragosto keretein belül gyakorlatilag egy hónapra lehúzzák a rolót. És, hogy mivel kezdünk? Hát azzal, hogy Szikora Róbert elmondja nekünk, hogy miért is tartja új musicaljében az ég a földet. Ne maradjanak le! Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly.
-
Kriptoverzum
2023-08-24 00:10:00NFT-t bocsát ki a Coca Cola. Az amerikai üditőóriás nem feltétlenül meggazdagodni akar a kriptopiacból, a lépés sokkal inkább marketingfogás. A Mosaic Alpha kriptokereskedési platform alapítója szerint a tömegekhez elérő vállalat lépésével több ember nyithat a kriptopiac felé. Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.