Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Kriptoverzum
2023-10-26 00:10:00Lendületet kapott a kriptopiac. Konkrét oka nem volt az elmúlt napokban látott emelkedésnek, de közeledik a bitcoin felezése, illetve a piac azt várja, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet engedélyezni fogja a Blackrock bitcoin ETF-jét. A Mosaic Alpha kriptokereskedési platform és a blokklánc alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Kriptoverzum
2023-10-19 00:10:00Álhír okozott nagyobb mozgásokat a kriptopiacon. Megjelent ugyanis, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet jóváhagyta a Blackrock bitcoin ETF-jét. A hír futótűzként terjedt, hiszen hiteles forrás tette közzé, végül mégis kiderült, hogy nem igaz a híresztelés. A Mosaic Alpha kriptokereskedési platform és a blokklánc alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
A Nap Vendége
2023-10-13 18:05:00Demkó Attila, a Matthias Corvinus Collegium biztonságpolitikai szakértője. A riporter Nagy Károly.
-
BorMárka
2023-10-13 14:05:00Balaton ősszel! Ez lesz a témánk, ugyanis, ha valaki a Balaton csendesebb arcát szereti, annak ezekben a napokban, hetekben érdemes ide ellátogatni. Aki pedig ilyenkor már inkább a vörös borokat részesíti előnyben, jó hírünk van: egész széles a választék, igen a balatoni borrégióban. Ezeket térképezzük fel Baranyai Péterrel, a balatonboglári Garamvári Szőlőbirtok főborászával.
-
A Nap Vendége
2023-10-12 18:05:00Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet vezető elemzője. A riporter Nagy Károly.
-
Kriptoverzum
2023-10-12 00:10:00Mesterséges intelligenciát fejleszt a Mosaic. A kriptokereskedési felület és a blokklánc fejlesztése után ez lesz a következő nagy mérföldkő a társaság számára. Egyelőre kutatómunka zajlik, az viszont egyértelmű, hogy a Horizon névre keresztelt projekt egy decentralizált mesterséges intelligencia lesz. A Mosaic Alpha kriptokereskedési platform és a blokklánc alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Kriptoverzum
2023-10-09 00:10:00Bemutatta új blokkláncát a Mosaic. A hálózat tesztverziója már fut, alapvetően pénzügyi megoldásokra specializálódott. A Mosaic Chain a Polkadot ökoszisztéma része, így a kriptovilág egyik jelentős szereplőjével működik együtt. A Mosaic Alpha kriptokereskedési platform és a blokklánc alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
-
Prémium Kategória
2023-10-06 17:10:00A műsor első részében a magyar blue chipeket, elsősorban a Richtert és az OTP-t elemezzük Miró Józseffel, az Erste részvénystratégájával. A második részben az amerikai kötvényhozamok rég nem látott emelkedésének következményeiről kérdezzük Láng Andrást, az SPB privátbankárát. A szerkesztő-műsorvezető Emőd Pál.
- Belehallgatás: