Bár a historikus tapasztalat egy országok közötti fegyveres konfliktust vetíthetne előre, egyelőre még nincs erről szó. Az Amerikai Egyesült Államok és más európai országok inkább a háttérben maradva, Maduro ellenzékét támogatva próbálnak befolyást szerezni a térségben. Itt a politikai kommunikáció az elsődleges fegyver, hiszen a készlethiányon és a folyamatos áramkimaradásokon keresztül akarják a lakosságot a kormány leváltására ösztökélni. Természetesen ezt a másik oldal is felhasználja a retorikájában, Guaidot és szövetségeseit már-már terroristának bélyegezve, akik szándékosan szabotálják az ország ellátását. Az államfő egyenesen odáig ment, hogy az USA elektromágneses támadással szabotálta az áramellátást az országában. Fontos azt látni, hogy Maduro ellenzékének a külföldi segítség egy kétélű fegyver. Nem tudni, hogy mekkora segítséget kap Juan Guaido a határon túlról, de az biztos, hogy Dél-Amerikában sose szimpatikus az, ha valaki az USA segítségével szerzi meg a hatalmat. Pontosan ezért van szüksége az ellenzéknek arra, hogy amennyire lehet, fenntartsák a függetlenség látszatát. Guaido egyébként a 2018-as választások illegitim voltára helyezi a retorikai hangsúlyát. Szerinte a jelenlegi kormányfő megválasztása alkotmányellenesen történt, ezzel pedig legitimitását veszti, ami azt jelenti, hogy az argentin nemzetgyűlés elnökének kell átvenni az ország vezetését, aki maga Guaido.

 

 

Lappangó betegség

Nagy Milán felhívta rá a figyelmet, hogy a jelenlegi venezuelai válság nem egy új történet, hiszen az ország már 2009 óta küzd ellátási gondokkal. Akkor még az előző kormányfő, Hugo Chávez vezetése alatt indult el a lejtőn a dél-amerikai ország, amin Maduro elnöksége csak lökött egyet és 2018-tól kezdve gyakorlatilag zuhan a mélybe. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Venezuelában nincsen elegendő élelmiszer, gyógyszer vagy áram. Nincs tömegközlekedés, a kórházak leálltak, telefon is csak elvétve akad. Szinte középkori szintre süllyedt az ország. Ezt jól reprezentálja az az adat is, hogy 2013 óta Venezuela gazdasága 50 százalékot zuhant. Leállt az ország kitermelése, ami az elavult infrastruktúrával és a szakemberek hiányával magyarázható. Amikor még voltak hozzáértő dolgozók, akik ellátták a szaktudást igénylő feladatokat, akkor is havi 4 dolláros bérekért dolgoztak. Nem lephetett meg senkit az, hogy aki tehette az még időben elhagyta az országot. Nélkülük pedig a megfelelő infrastruktúra kiépítése gyakorlatilag lehetetlen.

Régiós krízist hoz magával a venezuelai helyzet

Természetesen le kell szögezni, hogy a venezuelai válság kihat a térség többi államára is. Gazdasági, politikai és demográfiai válság előtt áll Dél-Amerika, ha még el nem kezdődött. Eddig 3 millió ember hagyta el Venezuelát, ebből az embertömegből Kolumbia egyedül 1 millió főt fogadott be, Peruba 500 ezren mentek, az USA-ba pedig nagyjából 300 ezren. Érdekesség, hogy a szintén jelentős gondokkal küzdő Argentínába is majdnem 150 ezren emigráltak. Ennyi ember elhelyezése komoly gondot jelent a környező országoknak, az ellátásuk, elszállásolásuk és hosszabb távon a munkába állásuk is gazdasági nehézségeket jelent majd.

Az országot elhagyók közül sokan a szíriai példát követték. Itt volt az a stratégia, hogy a családok a legképzettebb tagjukat közösen kiküldték külföldre dolgozni, hogy a hazaküldött fizetésből tartsa el a többieket. Venezuelában ez még problémásabb, hiszen a bankrendszer akadozik és sokan félnek attól, hogy a hazautalt pénzek sosem jutnak el a szeretteikhez. Többen választották azt a stratégiát, hogy kriptodevizákban juttatják haza a segélyt, azonban menet közben ezeknek az értéke is annyit zuhant, hogy sok ilyen pénz szinte értéktelenné vált.

Lélegeztető gép

A venezuelai belpolitika jelenlegi állása miatt nehéz megmondani, hogy az ország már most gazdasági válságban van, vagy bármelyik pillanatban összeomlik-e a rendszer. Nagy Milán úgy látja, hogy egyelőre „lélegeztető gépen” van Venezuela, amit Oroszország és Kína tart működésben. Ezeknek az országoknak azért is érdeke a felszínen tartani a gondokkal küzdő dél-amerikai államot, hiszen van egy 150 milliárd dolláros adóssága, ami évről évre nő. Ráadásul ott van a nagy mennyiségű kőolaj is, amit mindenki szeretne megszerezni. Egyelőre úgy áll a helyzet, hogy Oroszország a végsőkig hajlandó támogatni Madurot és kormányát, bízva abban, hogy a jelenlegi vezetés marad és ez a jövőben egy kifizetődő „barátság” lesz. Kína ezzel szemben már kezd kétkedni Maduroban és próbálja kiépíteni a kapcsolatot Guaidoval, hogy ha változik a széljárás az országban, akkor se kelljen keresztet vetnie az eddigi befektetéseire.

A beszélgetés második felében Törökországról lesz szó. Nagy Mihállyal, az OTP treasury szenior üzletkötőjével Szűcs Péter készített interjút. A beszélgetés itt meghallgatható: