Mi drágult és mi lett olcsóbb?

1 hónap alatt – 2014. februárhoz viszonyítva – a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek. Ezen belül az élelmiszerek 0,1 százalékkal drágultak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nőtt a tej (1,8%), valamint az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség és gyümölcs (0,8%) ára. Csökkent azonban az étolaj (2,9 %), a tojás (1,4%), a sertéshús (1,2%) és a liszt (1,0%) ára. A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek drágultak egy hónap alatt, 0,6 százalékkal, az ilyenkor szokásos szezonális változásoknak megfelelően. Átlag felett nőtt az egyéb cikkek (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) ára egy hónap alatt, 0,5 százalék. Ezen belül a járműüzemanyagok 0,9 százalékkal kerültek többe.

Kisebb mértékű árnövekedés következett be a tartós fogyasztási cikkek (0,2%), a szolgáltatások (0,2%), valamint a szeszes italok, dohányáruk (0,1%) körében. A háztartási energia ára nem változott az előző hónaphoz képest.

2013 márciushoz viszonyítva, az élelmiszerárak 0,1 százalékkal csökkentek. Ezen belül csökkent a liszt (19,2%), az étolaj (14,8%), a cukor (13,7%), a tojás (10,8%), az idényáras élelmiszerek (4,0%), valamint a kenyér (3,3%) ára. Drágult viszont a sajt (10,6%) és a tej (11,0%). A legnagyobb mértékben, 7,9%-kal a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt.

Szintén áremelkedés következett be a szolgáltatások esetében (1,8%), ezen belül a víz- és a csatornadíj átlagosan 11, a helyi tömegközlekedésé 6,8 százalékkal csökkent. Az egyéb cikkek körében szintén árcsökkenés történt (1,1%), ezen belül a járműüzemanyagok ára 3,6 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkekért 0,4, a tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben (10,0%). Ezen belül a távfűtésért 11,4, az elektromos energiáért és a vezetékes gázért 11,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni 2013. márciushoz viszonyítva.

Előző hónapban is ennyi volt

Februárban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A MTI által megkérdezett elemzők akkor azt mondták, hogy a következő hónapokban is visszafogott inflációra számítanak, miután a februári 0,1 százalékos fogyasztói árindex lényegesen alacsonyabb lett a piac által vártnál.

0,3 százalékot vártak

Londoni pénzügyi elemzők arra számítottak, hogy kissé gyorsulhatott, de továbbra is jóval 1 százalék alatt marad az éves összevetésű magyarországi infláció márciusban.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai 0,3 százalékos tizenkét havi inflációt vártak. A ház távlati várakozása az, hogy a következő egy évben a magyarországi infláció fokozatosan felfelé ívelő pályára kerül, de gyorsulása nem lesz olyan mértékű, amilyenre a magyar gazdaságban érvényesülő negatív kibocsátási rés bezáródási üteme vagy a munkanélküliség csökkenése alapján egyébként számítani lehetne.