A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50.000 forintnyi, 2022. október 15-e előtt jóváírt juttatás áll rendelkezésre számláján – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2023-ban minden eddiginél nagyobb összeget, összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók Széchenyi Pihenő kártyákra, ami negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint).

Emlékeztetnek: a 2023-as rekordfeltöltéshez a kormány döntése is hozzájárult. Korábban ugyanis arról döntöttek, hogy 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók az éves – 450.000 forintos – kereten felül a SZÉP-kártyákra egyszeri, legfeljebb 200.000 forint összeget utalhatnak.

Az intézkedésnek köszönhetően így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedett a rendkívül kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatták.