A tegnapi kereskedésben érezhető súllyal nehezedett az orosz-ukrán konfliktus a tőzsdei hangulatra. Nemcsak az újabb körös szankciók belengetése jött elő, hanem egy nem várt csontváz is előugrott az orosz oligarchák szekrényéből. A hágai székhelyű Állandó Választottbíróság ugyanis elmarasztalta Oroszországot az egykori olajtársaság, a Yukosz kisajátítása miatt, és cirka 50 milliárd dollár kártérítésre kötelezte az orosz államot a korábbi részvényesek felé. Mondani sem kell, hogy a Yukosz jogutódja, a Rosznyeft és maga az orosz állam is fellebbez az ítélet ellen. Egy ekkora összeg kifizetése – főleg most – nem igazán jönne jól az orosz büdzsének.

Csakhogy megközelítőleg be tudjuk határolni ezt az 50 milliárd dollárt. Az összeg nagyjából az orosz gazdasági kibocsátás 2,5 százalékának felel meg. Nem meglepő módon ez az ítélet is gyengítette az orosz tőzsdemutatókat, mint ahogy az orosz rubel is nagyot gyengült, az amerikai dollárral szemben a 35,50-es szint fölé ment, és jelenleg is itt tartózkodik az árfolyam.

Ha a hétfői döntés nem lenne elég húsbavágó, a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön ismerteti döntését arról, mekkora kártérítést kell, hogy fizessen az orosz állam, amiért megsértette a cég magántulajdonhoz és jogorvoslathoz való jogát. Ebben az ügyben a Yukosz jogi képviselői 81 milliárd euró kártérítési igényt fogalmaztak meg, ám mivel a bírák több pontban is elutasították a panaszukat, ennél várhatóan kisebb összegű kártérítést állapítanak majd meg.

Nagy Károly jegyzete