Az Invitech ügyfélkörébe kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok tartoznak. Az infokommunikációs megoldásszállító szerint jelenleg leginkább a táv- és csoportmunkához szükséges megoldásokat keresik a cégek. A sávszélesség-bővítés iránti érdeklődés pedig megtriplázódott egy átlagos hónaphoz képest. Ugyanakkor azt is ki kell emelni, hogy a céges üzletmenetnek az internet vezérelte világban is fontos elemét jelentik a vezetékes, IP, illetve felhőalapú telefonszolgáltatások. Ezek egyik fő előnye, hogy a vállalkozások úgy érhetők el, mintha továbbra is az irodában ülnének a kollégáik.

Üzleti tippek a telefonáláshoz

A szolgáltató kigyűjtötte azokat a távközlési megoldásokat és telefonos tippeket, amelyek hasznosak lehetnek a jelenlegi járványhelyzetben az otthoni munkavégzés és a közös konzultációk, konferenciahívások során.

Ne veszítse el a bejövő hívásait!

A távközlési szolgáltatások nagy része képes hívásátirányítást megvalósítani. Ezzel például a mobil vagy otthoni telefonszámra irányítható az irodába érkező hívás. A továbbirányítás díját az átirányító fél, vagyis ebben az esetben a munkahely fizeti.

Vigye haza irodai telefonszámát!

A „home office" során az irodai fizikai telefonalközpont kiváltása is kulcskérdés. Ma már számos olyan alközponti rendszer érhető el, amely alkalmas távoli telefonos elérésre, így a cégek munkatársai számára bárhonnan, bármikor elérhetővé válnak a vezetékes telefonszámaik. A kollégák úgy tudnak telefonálni a mobilmellék funkció segítségével, mintha a munkahelyen ülve az irodai melléket használnák. Mindehhez egy PC-re vagy okostelefonra telepített alkalmazásra van szükség, de akár az is lehetséges, hogy az irodai készülékről telefonáljon valaki oly módon, hogy az otthonából indítja a hívást.

Meetingek helyett telefonkonferencia

Az Invitech szolgáltatásánál a telefonkonferencián való részvételhez a központi telefonszám megadott időben történő felhívása, majd a felhasználók között előre egyeztetett öt számjegyű azonosító kód betárcsázása szükséges. Minden új résztvevő ezen kód beütésével csatlakozhat a beszélgetéshez.

A távközlési szolgáltatások nagy része képes hármas konferenciát is létrehozni, ahol a hívó két másik felet is fel tud hívni, majd össze tudja kapcsolni őket. Ezt hagyományos telefonvonalon, mobiltelefonon, de alközponti vonalon, IP-telefonon is lehetővé teszik a távközlési rendszerek.

Virtuális IP Center a távmunka támogatására

A bérelhető IP-alapú telefonrendszer ötvözi a felhőalapú informatikai és vállalati telefonközpontok előnyeit, így számos többletszolgáltatást biztosít a hagyományos asztali telefonokkal szemben.

Ennél az alközponti szolgáltatásnál több olyan funkció elérhető, amely hasznos lehet az otthonról dolgozók számára. A szolgáltató előfizetői például hazavihetik az irodai asztali IP-telefonkészüléküket, a funkciók eléréséhez ezen felül csupán megfelelő internetkapcsolatra van szükség.

Az IP Center egy kliensalkalmazáson keresztül okostelefonon vagy PC-n is elérhető. A többi között lehetőség van csengetési csoportok beállítására, de az e-mailben küldhető és fogadható eFax szolgáltatásra is. A kihelyezett ügyfélszolgálat segítségével pedig központi hangrögzítés is kapcsolható az egyes mellékekhez.

Profi csoportmunka a felhőben

Az Invitech még tavaly novemberben jelentette be, hogy Magyarországon elsőként kínálja a Microsoft Teams egységes infokommunikációs szolgáltatást.

Ennek köszönhetően az infokommunikációs vállalat ügyfelei egy kézből juthatnak hozzá a felhőalapú csoportmunka előnyeit biztosító alkalmazáshoz és a Microsoft Teams hatékony használatához szükséges telekommunikációs infrastruktúrához. A megoldással megvalósul az Office 365 platform és a publikus telefónia integrációja, a felhőből közvetlenül és költséghatékonyan elérhetők a telefonhívások a vezetékes és mobil hálózatok felé egyaránt.

A szolgáltatás része a Teams Connect, amellyel bárhonnan, bármikor használhatók a vállalati vezetékes telefonszámok. A megoldás elérhető asztali számítógépről, laptopról, okostelefonról és tabletről is. A telefonhívás egy biztonságos felhőmegoldáson keresztül történik. A számtalan funkció mellett további előny, hogy nincs szükség a vállalkozás meglévő fizikai alközponti rendszerének modernizációjára és üzemeltetésére.